Belföld

Mikor dől el a pártállami iratok sorsa?

A pártállami rendszer iratainak, működésének megismerhetősége érdekében Gulyás József csütörtökön nyolc kérdést tett fel írásban a miniszterelnöknek - erről a szabad demokrata ügyvivő számolt be csütörtökön az MTI-nek.

A politikus egyebek között arra kíváncsi, hogy a kormány mikor tárgyal és hoz döntést a titkosszolgálati levéltárakban őrzött állambiztonsági iratok, illetve mágnesszalagok ügyében. A képviselő egyúttal azt is meg szeretné tudni, hogy a kabinet mennyiben veszi figyelembe a Kenedi-bizottság jelentését, illetve kiindulópontként elfogadja-e az SZDSZ által a parlamentnek benyújtott javaslatokat.

Emlékeztetett rá, hogy a pártállami múlt megismerhetőségének ügyében felállított bizottság már szeptember 11-én elkészítette jelentését, de az ügyben azóta nem történt érdemi előrelépés.
A képviselő szerint például a mágnesszalagokon őrzött adatok más adathordozóra való rögzítése, és a kutathatóságuk felülvizsgálata semmiféle komolyabb technikai előkészítést nem igényelne és a költségei is alig haladnák meg a néhány százezer forintot.

Gulyás József emlékeztetett rá, hogy Fodor Gábor pártelnök december 8-i napirend előtti felszólalására válaszolva Szilvásy György, a polgári titkosszolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter azt mondta: a kormány dolgozik az ügyön és december 15-ig kívánják megfogalmazni a törvényjavaslatukat. Ez a törvényjavaslat azonban nem készült el. A szabad demokrata politikus szerint a törvényjavaslat előkészítése átkerült az igazságügyi tárcához, ahol legkorábban január közepére várható valamilyen tervezet elkészítése.

A politikus elmondta azt is, hogy azért fordult az ügyben Gyurcsány Ferenchez, mert amikor a szabad demokraták a Kenedi-bizottság felállításával kapcsolatos javaslattal előálltak, a szocialista oldalról az MSZP elnökeként ő volt a tárgyaló fél és ő jegyezte az ügyben kötött koalíciós megállapodást is.

Gulyás József hozzátette, hogy a kormányfő több olyan nyilatkozatott is tett, amelyben kiállt a pártállami múlt kutathatóságának, megismerhetőségének szükségessége mellett. A liberális politikus szerint egyébként is a miniszterelnök az első számú döntéshozó az ügyben, még akkor is, ha azt a kormányon belül hol ide, hol oda delegálják.

Az ügyvivő hangot adott annak a meggyőződésének, amely szerint Gyurcsány Ferenc a felelős azért, hogy az ügyben születik-e döntés vagy sem, hogy milyen szellemiségű törvény készül és mikor, illetve, hogy mi legyen a mágnesszalagokon őrzött információkkal.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.