Mennyit ér egy gyermek élete?

Kongóban (az egyikben, merthogy kettő is van – bár ezt nagyon sok mindenhez hasonlóan nem szoktuk tudni Afrikáról) háború van. Aminek természetesen az ártatlan gyermekek a fő kárvallottai: az ő érdekükben tevékenykedik Magyarországon az Afrikai-Magyar Egyesület, akik most épp az afrikai gyerekek életének megmentéséhez kérnek segítséget.

Ezt a kezdeményezést ismertette az Egyesület – hallgatva az idők szavára, több ismert ember társaságában. Jelen volt a Hooligans együttes, Ivan, és olyan sztárok is, akiknek kicsit több közük is van a kérdéshez: Jaksity Kata és Csányi Sándor (akik a nyáron maguk is jártak Afrikában – Kata nem is először). Ott volt Sárosdy Eszter (Kata kollégája az ATV-nél), illetve Vujity Tvrtko és Kembe Sorel, akik maguk a kongói sportélet fontos alakjai, de emellett komolyabban is foglalkoznak a kérdéssel (emlékezetes Tvrtko riportja, amit a kongói olimpiai vívó Sorelről készített – a film kapcsán jártak Kongóban is, ahol megkóstolták Sorel nagymamájának legendás krokodilpecsenyéjét is).

A rendezvény előtt lassan gyülekeznek a sztárok, épp Tvrtko ad kis interjút, rutinosan pózol a fotósoknak, miközben hatalmas zöldségekkel szórakoztatja a sajtósokat: adalékok a magánéletéből. Zoltán épp gyermeket vár tőle – jegyzi meg, de reméljük, ezt senki sem veszi komolyan. Önök se tegyék, pokoli történet kerekedne belőle.

Aztán megkezdődik a tájékoztató, a tiszteletbeli kongói konzul, Balogh Sándor ejt pár szót a helyzetről.

A segítség

A Háború Gyermekei Segélyakció keretében támogathatjuk azokat a gyerekeket és anyákat, akik az egyre súlyosbodó Közép-Afrikai helyzet áldozatául estek (a fiatal lányokból anyák, a fiúgyerekekből katonák, a lánygyerekekből szexrabszolgák és hordárok lesznek). Háromezer forint elég ahhoz, hogy egy kongói gyermek egy hónapban megéljen. Ennyi nekünk európaiaknak igazán nem sok, ám nekik élelmet, tisztálkodást és ruhát jelent egy teljes hónapra (az összeg négyezerre emelkedik a ruandaiaknál, ahol még a tandíjat is hozzácsapták).

Az áldozatok száma eddig négy (mások szerint nyolc-kilenc) millió körül lehet, egy árva élete pedig havi tizenöt dollárból megmenthető – ennyit ér ugyanis a bizonyos háromezer forint, amit természetesen a vendégek sem sajnáltak a rászorulóktól.

A személyes hangú megnyilatkozásokat megelőzi egy dal is: több éve nálunk élő fiatalember zongorázza és énekli, kellemes szerzemény (a Hooligans tagjainak is tetszik, ha jól látjuk), bár a pátoszt nem nélkülözi. Mentségére szóljon, a helyzet indokolja a hozzáállást.

Africa you live forever
Africa it’s now or never
Africa we give our love to you
Standing side by side together,
sunny skies or stormy weather
Africa we give our love to you

Háttér

A Kongói Demokratikus Köztársaságban uralkodó élhetetlen állapotok hátteréről és a jelenlegi helyzetről már írtunk, így itt csak toldalékokkal és egy rövid összefoglalóval kívánjuk megtoldani az eddigi képet. A tíz évvel ezelőtti hutu-tutsi törzsi konfliktusra vissza eredeteztethető polgárháborús állapotok a mai napig tartanak az országban. Bár a harcok januárban csendesedni látszódtak, de ez év szeptemberében ismét kiújultak (a legvéresebb, II. Kongói Háború néven elhíresült időszakában 9 ország vett részt benne, és több halálos áldozatot követelt, mint a vietnámi háború).

Kanizsay Endre professzor, Afrika elismert kutatója szerint a konfliktus rendezéséhez még legalább nyolc hónap kell, valamint mindenképpen szükséges hozzá a kormányfő (Jospeh Kabilia) és a „lázadók” vezérének (Lauernt Nkunda) közös tárgyalóasztalhoz ültetése – ezen fáradozik jelenleg Olusegun Obasanjo, Nigéria volt elnöke. Nagy problémának nevezte még a kisebb törzsi konfliktusok figyelmen kívül hagyását is – két falu példáját hozta fel, akik egy elkóborolt kakas miatt szinte kiirtották egymást.

Schumicky Lilla, az Afrikai – Magyar Egyesület munkatársának megjegyzése szerint pedig nem véletlen sem a félig-meddig január óta betartott tűzszünet, sem a szeptemberi kiújulás. Ugyanis a nép nem nagyon szeret háborúzni akkor, amikor a száraz évszakban lehet földet művelni – azonban az esős évszak beköszöntével megszűnik ez a hasznot hozó elfoglaltság, így szint minden évben ekkor újulnak ki jelentősen a konfliktusok.
@@

Felszólalók

Elsőnek Jaksity Kata szólal meg: a kelleténél kevesebben tudják, hogy nem csak műsort vezet, hanem rendszeresen visszajár Afrikába humanitárius célokat teljesíteni. Idén nyáron Csányi Sándor is elkísérte, a bulvárlapok is több napig foglalkoztak velük – igaz, több szólt a színész élményeiről, mint magáról a küldetésről.

Természetesen őt is a gyerekek sorsa indította meg – mivel ő is édesanya, ezen nem is kell csodálkozni. Mint mondja, csak mi tehetünk azért, hogy a gyerekeknek „élete” legyen – már abban az értelemben, ahogy mi azt általában gondoljuk az élet szóról.

Csányi Sándor is hasonlóan gondolkodik, bár ő csak szomáliai menekülteket látott – de a szenvedés valószínűleg internacionális, tesszük hozzá mi egészen halkan. Ő is így gondolhatja, és a nem jelentős összegű támogatásról beszél: ironikusan azt is hozzáteszi, hogy ezzel a módszerrel kiválóan meg lehet nyugtatni a lelkiismeretet (konkrétan a jó üzlet kifejezést használja): nem olyan hálát kap érte az ember, mint egy hajléktalantól, de ez nem is baj.

Ez a gondolat többeknek is megtetszik, mert még visszatér később is – hátha ez a megközelítés meggyőzi azokat, akiket meg kell.

Akik ott is voltak

Schumicky következik: ő maga a helyszínen tartózkodik általában, most is csak pár napra jött haza. Nehéz elhinni, de feltétel nélkül tiszteljük érte: vékony, törékeny huszonéves lánynak tűnik – aki ehhez képest szenvtelenül beszél arról, hogy olykor lőnek is rá. Annál lelkesebben beszél viszont az eredményekről és a segítség fontosságáról. Szerencsére a helyzet egész jó, nem zárkózunk el a segítségtől: legalábbis azt mondja, a legtöbb érdeklődőt kénytelenek elküldeni, mert speciális tudással bíró embereket keresnek: leginkább egészségügyi ismertetekkel.

És persze van segítség is: Juhász Péter vállalkozó húsz tonna ruhát szedett össze a rászorulóknak.

Vujity Tvrtko következik, némileg a konkurencia képviseletében: ő a baptisták cipődobozos akcióját támogatja, de természetesen nem gondolja komolyan a konkurenciaharcot: abban viszont egyetértenek, hogy csak olyan szervezeteket támogatnak jó szívvel, akik maguk is kézhez szállítják a csomagokat.

Az elfogadás fontosságáról is beszél: Benjámin fia Gambiában járt óvodába, fekete gyerekekkel – akik viszonylag hamar túltették magukat a csoporttárs furcsa színén – ezt kellene valahogyan eltanulni tőlük.

És persze üzen a lelkiismeretnek is: jön a teszkókarácsony, amikor az egész évben került nagymamának megvesszük a törött lavórt. Talán másokra is figyelhetnénk…

Kembe Sorel is mesél, ő nem a nagyi krokodiljáról. Ő a békésebbik Kongóban él, de ébredt már a szomszéd országból áthallatszó lövésekre – nem volt nyugodt. Később megjegyzi még, hogy Kongóban szinte nincs vita: valakik vagy egyetértenek, vagy bozótvágóval esnek egymásnak.

A Hooligánok kevésbé fennköltek: ők a zenéjükkel szeretnének segíteni – és persze általában is fontosnak tartják, hogy a jó ügy mellé álljanak. Csakúgy, mint Ivan, az egynevű énekes, illetve a Tvrtkot eredményeiért tisztelő Sárosdy Eszter.

Újra felhangzik a bizonyos dal, ezúttal együtt énekeljük a fentebb olvasható refrént – ezzel a hivatalos rész nagyjából véget ér.

Ha éppen van háromezer forintjuk, mentsék meg egy gyerek életét – ér annyit, mint egy bicikliút (kinek mi fontos, ez a példa is elhangzott…)

Elvegyülünk és érdeklődünk.

Schumicky Lilla személyes érdeklődésünkre elmondta: több száz gyermeken segítettek már e módon, sőt legtöbbjüket már jelképesen örökbe is fogadták (a „szülők” minden hónapban fizetik „gyermekük” életbennmaradásához szükséges összeget). Ez az összeg csak elsőre tűnik kevésnek, ugyanis „a 3000 forint odakinn legalább 30.000-et ér.” Egy ENSZ felmérés szerint az elmúlt 2 hétben újabb 4000 gyermek érkezett a menekültekkel.

Elmondta azt is, hogy a jövőre újabb gyerekeken készülnek segíteni, és hogy a szintén jövőre beinduló mikrohitel-programnak köszönhetően több mint ezer ember alapozhatja meg életét. Bíztatóan számolt be a fiatal asszonyoknak tartott nyolc hónapos üzleti tréningről is: a 18 résztvevőből már 11-nek profitot termelő „vállalkozása” van. Arra is felhívja a figyelmet, hogy manapság jó ha a segélyek 25%-a ott ér célba ahova tervezték, így ezt elkerülve ők maguk viszik ki az árut. Az ottani kihelyezettségek fegyveres őrizettel, viszonylagos civilizáltságban működnek.

Schumicky maga is több hónapot töltött kinn. Vallomása alapján bármennyire is hozzászokik az ember egy idő után a nyomorhoz és a megnyomorított emberi sorsokhoz, néha besokall és kiakad. Ilyenkor édesapján kívül azon gyerekek tudják megvigasztalni, akik a legváratlanabb pillanatokban tudnak beesni az ajtón és hálájukkal, élményeik elmesélésével, szeretetükkel kiutat mutatnak a fertőből. „Sokkal többet adnak ők, mint amennyit mi adunk nekik.”