Belföld

Megint Halvasárnap

Többszázan látogattak ki halat enni vasárnap a debreceni Kossuth térre, a harmadik alkalommal megrendezett gasztronómiai és kulturális eseményre - mondta Puskás Nándor, a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek vasárnap.

A hagyományos Halvasárnapot a hortobágyi halgazdaság a debreceni önkormányzattal és a debreceni Barabás Étteremmel közösen szervezte.

A rendezvény célja, hogy a színes családi programokkal a halételeket népszerűsítsék, hiszen Magyarországon az éves halfogyasztás mindössze négy kilogramm fejenként, az európai húsz kilós átlaggal szemben – mondta Puskás Nándor.

A debreceni Kossuth téren, a mindenki karácsonyfája körül felállított 15 pavilonban egész nap készültek a különféle halételek, több száz ember számára. A füstölt sült halhoz, a halászléhez karácsonyi előadások, tánc- és énekbemutatók teremtették meg az ünnepi hangulatot.

A gyerekek érdeklődését egy bárkában kiállított, több mint 40 kilogrammos harcsa ragadta meg a legjobban, amely jótékonysági célokat is szolgált: hétfő reggel a rászorulók részére készítenek belőle halászlevet.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.