Belföld

Több pénzt remélnek az önkéntes tűzoltók

A káresemények - tűz, baleset, árvíz - húsz százalékánál a létesítményi és önkéntes tűzoltóságok munkatársai intézkedtek - közölte a szövetség elnöke kedden Pilisszentkereszten országos parancsnoki értekezleten.

Balog László elmondta: a létesítményi tűzoltóság 600 hivatásos és további ezer önkéntes tagja 126 üzem, gyár, intézmény tűzbiztonsági feladatait látja el. Ehhez a munkához az idén 1,7 milliárd forint jutott a költségvetésből, jövőre pedig kétmilliárd forintra számítanak – tette hozzá.

Ennek az összegnek egy részéből a hivatásos állományt kívánják bővíteni, a jelenlegi létszám ugyanis kevés; 500 új ember felvétele lenne indokolt – húzta alá az elnök. Az idén három új tűzoltóegység kezdte meg a működését az addig fehér foltnak számító körzetekben: Vámosmikolán, Békésen és Gyomaendrődön.

A 2009-es fejlesztési tervek között egyebek mellett húsz tűzoltóautó vásárlása, korszerű védőfelszerelések, légzőkészülékek beszerzése szerepel. Ugyancsak szó van egy új tűzoltólaktanya megépítéséről is – mondta Balog László.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.