Tudomány

Extrém időjárásnak vagyunk kitéve

Hogyan lehet küzdeni a klímaváltozás ellen úgy, hogy az energiaellátás is biztos maradjon - egyebek között ezzel is foglalkozik majd a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia 2009-re szóló cselekvési programja - mondta Harnos Zsolt a Corvinus Egyetem professz

A klímaváltozásról szóló csütörtöki konferencián Harnos Zsolt akadémikus ismertette a hamarosan elkészülő Nemzeti Éghajlat- változási Stratégia 2009-re és 2010-re vonatkozó konkrét programját.

A szakértő elmondta, hogy a stratégia elsősorban az energiatakarékosságra és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére összpontosít. A program részeként kiemelte a szén-dioxid kvótakereskedelem felpörgetését és az országon belüli kereskedés elindítását is.

Az első rövidtávú akciótervbe bekerülnek a vízgazdálkodás kérdései, a vésztározók építésének tervei és a társadalmi szemléletformálás terve is.

A Kárpát- medencében mintegy évi másfél Celsius-fokos átlaghőmérséklet-emelkedés várható, amely szélsőséges időjárási jelenségekkel jár – hangsúlyozta az akadémikus. A következmények elszenvedője a társadalom lesz, ezért itt az ideje elkezdeni a védekezést, elsőként meg kell erősíteni a katasztrófa elhárítást.

Az akciótervben és a kutatás- fejlesztés területén is számolni kell azzal, hogy Magyarország – az egyedi éghajlati adottságok miatt – halmozottan érzékeny a klímaváltozásra. Emiatt többletköltségekkel kell majd számolnunk – jelezte a kutató.

Míg az elmúlt 50 évben az átlaghőmérséklet emelkedése Európában "csak" 0,7 Celsius-fok volt, addig a Kárpát-medencében 1 Celsius-fok- nyilatkozta az InfóRádiónak Láng István akadémikus-klímakutató. Ennek oka, hogy régiónk három nagy éghajlati övezet – az óceáni, a mediterrán és a szárazföldi – találkozási pontján fekszik, ezért sokkal inkább ki van téve az extrém időjárási jelenségeknek.

Láng István szerint felül kell vizsgálni az energiapolitikát. Szerinte minden eszközt meg kell ragadni a szén-dioxid- és a metán-kibocsátás csökkentésére, és át kell állni a megújuló energiaforrások használatára.

Nagyon fontos a társadalmi tudat formálása, a lakossággal tudatosítani kell, hogy a veszély egyre nagyobb lesz – folytatta. Fell kell hívni a figyelmet a gáz, a víz, és a villamosenergia takarékos használatára.

Mindenkinek tudnia kell, hogy mi a teendő a nagy hőségben, a hidegben vagy éppen árvíz esetén – hívta fel a figyelmet a kutató a 2009-ben várható időjárási jelenségekre.

Forrás: inforadio

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.