2024. április 20. - Tivadar

Igazi pop-rock slágerek – videóval

Amikor egyesek számok összemosására adják a fejüket, akkor szinte elkerülhetetlen, hogy a műfaji határok is megszűnjenek. A mai napon három olyan mashupot mutattunk be, mely a rock számokat populárisabb elemekkel vegyíti. Az eredmény magáért beszél.
2008. december 4. csütörtök 18:58 - paulson
A szívünknek oly kedves magyar író, Rejtő Jenő egyik regényéből származik az idézet: „A nekivaló környezeten kívül a legtöbb ember ostobán hat.” Ez a mondat sok szempontból érvényes a zenére is, elég csak felidéznünk Britney Spears emlékét, mikor az „I love rock and roll” című számot előadva próbált rocklady szerepben tetszelegni. Nem állt jól neki (jó, sok más sem, de ez nem ide tartozik.)

A dalok ennél egy kicsikét simulékonyabb dolgok, de tény, hogy óvatosan szabad egy-egy nótát más zenei környezetbe helyezni, mert borzasztó dolgokat kaphatunk eredményként. Van azonban olyan két szám esetében is, amit romantikusan a „Nagy találkozásnak” bélyegeznénk. Ilyen a Jet legismertebb száma, az Are you gonna be my Girl?” és a nyolcvanas évek sikerbandájától a „Walk like an Egyptian” kettőse. Szóljanak azok a csörgődobok!









A Gorillaz semmiféleképpen sem számít rockcsapatnak, még akkor sem, ha egyik tagjuk, Damon Albarn népszerűségét a Blurnek, és a Good, the Bad and the Queen formációnak is köszönheti. A Cake-ről pedig aránylag kevés rocker hallott, és valljuk be, hogy nem is feltétlenül a hard rock irányzat képviselői. A mi „hallókörünkbe” az „I will survive” rockosított verziójával kerültek be. A feldolgozás okozta élményt tudták fokozni egy másikkal, mikor az eredetileg Quizás, Quizás, Quizás címen futó kubai sláger angol verzióját „tortásították”, azaz adták elő a maguk módján.

Mégis, párosuknak itt a helye ebben a hármasban, és egy rockrádió portálján. Hallgassátok csak meg! (Tiltakozni lehet, csak nem érdemes.)









Az első két dalnál populáris dalokkal összemosott rockdalokról volt szó, a harmadik videó ebből a sorból kicsit kilóg. A rockvonal adva van, hiszen a Placebo egyik dalának átdolgozott verziója zárja a mai napot. A „társa” azonban nem tipikusan pop dalocska, habár népszerűségét tekintve sok bugyutább dalt megvert annak idején. A brit Kosheen Hide U című daláról van szó.

A mashup gyorsan bekerült a kifejezetten sikeres, és ezért pár fórumon agyonjátszott kategóriába. Egy hallgatást mindenesetre megér, hogy milyen mikor a rock és a drum & bass találkozik. Aztán visszarakhatunk valami klasszikus rockzenét a lejátszóba.





Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását