2024. március 29. - Auguszta

25 milliárdba kerülne az elektronikus BKV-jegy projektje

Közös tulajdonú projekttársasággal valósítaná meg az elektronikus közlekedési kártyát a közlekedési tárca és annak regionális fejlesztési társasága, illetve a MÁV Start Zrt., a BKV Zrt. és a Volánbusz Zrt. - tudta meg az MTI fővárosi képviselőktől hétfőn.
2008. december 1. hétfő 17:28 - Hírextra
A politikusok tájékoztatása szerint a Főpolgármesteri Kabinet kedden tárgyal az intelligens, chip-kártya alapú elektronikus jegy- és bérletrendszert megvalósító projekttársaság létrehozásáról szóló szándéknyilatkozatról, az együttműködési megállapodásról.

A tervek szerint a kormányzat és a közlekedési cégek, amelyek egyébként már 2003 májusában is aláírtak egy hasonló szándéknyilatkozatot, ezúttal elkötelezik magukat amellett, hogy jövő év február közepéig létrehozzák a közös projekttársaságot. Az úgynevezett Országos Közlekedési Kártyaközpont várhatóan 2010 szeptember végéig megvalósítaná, illetve megkezdené a tesztüzemet az új közlekedési kártyával, amit a budapesti és az elővárosi közlekedésben legkésőbb 2012 januárjáig vezetnének be teljes körűen.

A projekttársaságról szóló szándéknyilatkozattal párhuzamosan a kabinet elé kerül a BKV vezérigazgatója, Kocsis István által jegyzett előterjesztés is, amely az elektronikus jegyrendszer bevezetésével foglalkozik. A BKV a közlekedési tárcával közös projekttársaság mellett a külső befektető által történő megvalósítást is elfogadhatónak tartja. A BKV előterjesztése egyebek közt kitér a teljesítményarányos viteldíj-rendszerre is. A felsorolt kilenc variáció közül a zónás viteldíj-rendszer alkalmazását tartja a legcélszerűbbnek.

A beruházás megvalósítási költségét mintegy 25 milliárd forintra, az éves többlet menetdíj-bevételt 3,6 milliárdra, az éves üzemeltetési költséget pedig 2,7 milliárd forintra becsüli az előterjesztő. A beruházási költség tartalmazza a 4-es metróra történő kiterjesztést is, mivel a metró építési terveiben nem szerepel forrás e célra.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását