Bűnügy

Vádemelés embercsempészetben

Vádemelési javaslattal zárta le a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) annak a négy román állampolgárnak az ügyét, akiket embercsempészettel gyanúsítanak - közölte a nyomozóhatóság szerdán. A négy gyanúsított kilenc moldáv állampolgárnak nyújtott segítséget a romá

A rendőrség honlapján olvasható közlemény szerint azért került az ügy a Nemzeti Nyomozó Irodához, mert felmerült, hogy "a bűncselekmény elkövetése szervezetten történt, valamint a nyomozás eredményes lefolytatásához nemzetközi bűnügyi együttműködés vált szükségessé".

A nyomozók megállapították, hogy a négy román állampolgár a feladatokat egymás között megosztva, haszonszerzésért nyújtott segítséget kilenc moldáv állampolgárnak a román-magyar államhatár illegális átlépéséhez, valamint továbbutazásukhoz.

A rendőrség korábbi közlése szerint a négy román állampolgárt még június 24-én fogták el, amint kilenc moldáv állampolgárt próbáltak illegálisan eljuttatni Olaszországba. A négy embercsempész két gépkocsijára a hajnali órákban Csenger belterületén figyeltek fel a járőrök. Az egyik járművet megállították, a másik viszont továbbment, s csak a riasztott mátészalkai rendőrök tudták feltartóztatni harminc kilométerrel távolabb, a város határában.

A Nemzeti Nyomozó Iroda szerdán kiadott közleménye szerint az egyik gyanúsított ellen az osztrák és a portugál hatóságok európai elfogatóparancsot adtak ki a többi között emberkereskedelem, személyi szabadság megsértése, kényszerítés és fenyegetés bűncselekmények miatt. A gyanúsítottat akkor adják ki más hatóságnak, ha ellene a magyarországi eljárás jogerősen befejeződik.

Az embercsempészés miatt indult ügy aktáit a rendőrség a Mátészalkai Városi Ügyészségnek küldte meg.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.