Kardfogú tigris a tengerben?

A fosszíliát, amelynek korát 1-2 millió évesre becsülik, egy holland fenékhálós halászhajó hozta a felszínre. A kardfogú macska maradványait az Északi-tenger azon részén találták, ahonnan a pleisztocén minden korszakából kerültek elő fosszíliák – olvasható a BBC hírei között. A pleisztocén 2,6-1,8 millió évvel ezelőtt kezdődött és 10 ezer éve ért véget.

Dick Mol, a Rotterdami Természettudományi Múzeum paleontológusának értékelése szerint a csontdarab egy kifejlett, feltehetően hím állattól származhatott, amelynek súlya elérte a 400 kilogrammot. A csontdarab az állat mellső végtagjából származik.

A paleontológus szerint a csont súlya alapján arra lehet következtetni, hogy szerves anyagai java része mineralizálódott, vagyis a kardfogú macska a pleisztocén korai időszakában élhetett.
Dick Mol összehasonlította a csontdarabot kardfogú macskák fosszíliáival, amelyekre Németországban bukkantak.

E területnek a korai pleisztocén időszakában nagyon hasonló volt az állatvilága, mint az Északi-tenger helyén lévő egykori füves szavannáé. Az összevetés alapján Homotherium crenatidensként azonosították a "nagymacskát". Ez az első eset, hogy ilyen maradványok az Északi-tengerből előkerültek. Korábban egy Homotherium latidens maradványaira bukkantak itt.

"A kardfogú macskák csúcsragadozók voltak, a tápláléklánc csúcsán álltak" – hangsúlyozta Dick Mol. Nevüket hatalmas, kardszerű felső szemfogaikról kapták, amelyek hossza 10-18 cm között változott. A tudósok szerint ezek a fogak meglehetősen sérülékenyek lehettek, így azokat áldozatuk nyakába mélyesztették, gondosan kikerülve a csontokat. Ezután a nagymacskák türelmesen kivárták, míg zsákmányuk elvérzik, s csupán ekkor kezdtek el falatozni.

Mint a paleontológus kifejtette, az Északi-tengerből előkerülő déli mamutok, óriás szarvasok maradványai arra engednek következtetni, hogy itt hajdn sztyeppe volt, amelyet keresztül-kasul folyók szeltek át."A kardfogú macskák a folyók menti erdőkben élhettek"- emelte ki Dick Mol.