Belföld
Sólyom gratulált Obamának
Sólyom László köztársasági elnök levélben gratulált Barack Obamának, az Amerikai Egyesült Államok megválasztott új elnökének - tájékoztatta a Köztársasági Elnöki Hivatal szerdán az MTI-t.
Az államfő levelében méltatta a két ország eddigi sikeres együttműködését, amely megfelelő alapot teremt a kétoldalú kapcsolatok további fejlesztéséhez.
A demokrata párti politikusnak írt üzenetében Sólyom László kiemelte a környezetvédelem témáját, mint olyan globális ügyet, amely Obama elnöki programjában is fontos helyen szerepel, és amelyben remélhetőleg szorosabb együttműködés alakulhat ki a két ország között.
Ugyancsak külön hangsúllyal értékelte a köztársasági elnök üzenetében a megválasztott elnök idén október 23-án írt levelét, amelyben a magyar forradalom és szabadságharc évfordulóját köszöntötte – olvasható a közleményben.
Forrás: MTI