Kultúra

Madárfesztivál

Ezer madárral hetven magyar tenyésztő érkezik november közepén Szentesre, a Madárfesztiválra, amely egyben a hazai díszmadártenyésztők megmérettetése is, ekkor választják ki ugyanis azokat az állatokat, melyek januárban az olaszországi világbajnokságon ké

A Magyar Díszmadártenyésztők Országos Szövetségének elnökségi tagja az MTI-nek elmondta: a legkisebb termetűeket a hatgrammos aranymellű asztrild képviseli majd, a legnagyobbak pedig az egyméteres arapapagáj. De bárki megismerheti a zebrapintyet, a japáni sirálykát, a Gould-amandinát, a kakadut vagy az amazonpapagájt, emellett az egzotikus állatok közt a szívenszúrt galambot.

Négy selejtező előzte meg ezt a bajnokságot, az ország négy pontján. Az ott továbbjutott madarak most egy utolsó megmérettetésre érkeznek a dél-alföldi városba.

A szakember elmondta: a díszmadártenyésztők feladata, hogy a legtökéletesebb egyedeket hozzák létre a megfelelő tartással és takarmányozással. Az állatoknak meg kell felelni a szigorú bírák minden elvárásának, a nyugodt viselkedés mellett, amely lehetővé teszi a szemrevételezést, a testszínek harmóniáját, formáját, tartását is pontozzák.

A programhoz kapcsolódóan a Csongrád megyei gyermekeknek rajzpályázatot hirdettek, melyre háromszáz munka érkezett. Ebből kiállítás nyílik majd. Emellett folyamatos előadások és filmvetítések várják az érdeklődőket november 14-17. között az Ifjúsági Házban a dísz- és a vadmadarakkal, illetve a környezetvédelemmel kapcsolatban.

A fesztiválon a versenyzők a látogatók minden kérdésére válaszolnak az állatok tartásával-, tenyésztésével és eredetükkel kapcsolatban. Lehetőség nyílik vásárlásra is, lesznek kellékek és a megfelelő szakirodalom is rendelkezésre áll majd.A program a művészeket is megszólította és a szentesi alkotók kiállítással kapcsolódnak a rendezvényhez.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.