Belföld

Van tartalék az önkormányzati rendszer reformjához

Az önkormányzati rendszer ésszerűsítésében van értelmesen átcsoportosítható tartalék - jelentette ki Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője a Magyar Narancs című hetilap csütörtökön utcára került számában megjelent interjújában.

A frakcióvezető hozzátette, hogy a kedden tartott ötpárti egyeztetésen – amelyen a miniszterelnök a Nemzetközi Valutaalappal tervezett megállapodásról adott tájékoztatást – ez felvetődött, "sajnos, a Fidesz mintha meg sem hallotta volna".

A szocialista politikus a pártfinanszírozás módosítását elképzelő javaslatok sorsát illetően optimistábbnak nevezte magát. "Ha a pártoknak nem ment el végleg a józan eszük, akkor vissza lehet térni ahhoz a közös nevezőhöz, amit még a referendum előtt megtaláltunk" – fogalmazott.

Az MSZP frakcióvezetője természetesnek és szükségesnek tartja azt is, hogy – a közalkalmazottakhoz hasonlóan – a parlamenti képviselők jövedelme se emelkedjen 2009-ben. Az interjúban elmondta, hogy a szocialistáknak arra is volt és van javaslata, hogy változzon a képviselői költségtérítés gyakorlata."Talán most már nem maradunk vele egyedül" – tette hozzá.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.