Gazdaság / HR

Inkább ománi kölcsön, mint az IMF

A miniszterelnöknek nem kellett volna lemondania a katari és ománi látogatását: jobb lett volna, ha elmegy, s például Omántól vesz fel kölcsönt, mintsem a valutaalaptól - mondta a keddi Magyar Hírlapnak Csaba László közgazdász.

A lapnak nyilatkozó egyetemi tanár szerint jelentős részben kommunikációs hibák sorozatának a következménye, hogy Magyarország reflektorfénybe került a válsággal kapcsolatban.

"Az sem volt szerencsés, hogy a kormány nyilvánosságra hozta a Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalásokat. Ha már erre az útra lépett, akkor ezt mindenképpen a színfalak möogött kellett volna levezényelni. Ehelyett lényegében azt üzentük a világnak, hogy bajban vagyunk" – fejtette ki Csaba László a Magyar Hírlapnak.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.