Két szék között a pad alá – A teljes zűrzavar országában

Prológ

Az egész nem sokkal Ádám és Éva keserédes élettársi kapcsolata után kezdődött, a kilencedik században. Ekkor virágzott a nagy Kijevi birodalom, igaz csak négyszáz évig, mert utána porig rombolták, de erre az időszakra kifejezetten büszkék az Ukránok (legalább annyira, mint mi Attilára, akihez annyi közünk van, mint nyuszikának a húsvéti tojásokhoz). Ez nem is meglepő, hisz az önállóságuk ekkor meg is szűnt, és csak 1991-ben éledt újjá. Az 1800-as években a terület nagy része az orosz birodalomhoz tartozott (kisebbik része a monarchiához), majd néhány levert függetlenségi harc és pár világháború után „önként és dalolva” lett a Szovjetunió alapító tagja.

Ebből levonható, hogy miért volt ekkora az oroszellenesség, aminek folytán 1991-ben a függetlenedést a nép több mint 90 százaléka szavazta meg (beleértve a 17,35% orosz lakosságot is). A rendszerváltás – hozzánk hasonlóan – itt sem történt meg teljesen, kétes privatizációk, nem teljes elitcsere, erős orosz kapcsolatok maradtak. Ehhez kapcsolódóan a gazdaság 1999-ig erős recesszióba süllyedt – megsínylette a piacgazdaságra való átállást – de onnantól erőteljes növekedést mutat. Eme kétes átállás végére tett pontot a 2004-es „Narancsos forradalom”, melyben Julia Timosenko és Viktor Juscsenko közösen váltotta le az oroszbarát Viktor Janukovicsot.

Seregszemle – a három hadtest

Julia Volodimirivna Timosenko

A narancsos forradalom Jeanne d’Arc-ja 1960-ban született Dnyipropetrovszkban, majd huszonnégy évvel később diplomázott szülővárosa egyetemén közgazdaságból (később kandidátusi fokozatot is szerzett). 1979-ben, hozzáment Alekszander Timosenkohoz, egy középszintű szovjet bürokratacsalád fiához. Az energiaiparban (főleg gázügyben, amelybe az elkövetkező években is erősen belefolyt a „gázhercegnő”) gyors üzleti sikereket ért el, majd a privatizáció során tovább növelte vagyonát. Eddig több mint ötven tanulmányt írt, hajviselete a forradalom idején külön stílust teremtett, és 2001-ben a világ egyik legvonzóbb női politikusának választották.

1996-ban képviselői mandátumot szerezve megjelent a politikai életben (kirohovradi területen 92,3%-os rekordmandátumot szerezve), ahol 2002-ben és 2006-ban is újraválasztották. 1999-től 2001-ig miniszterelnök helyettes lett olaj és gázügyekben, ahonnani kirúgása után pár hét börtön is várt rá a kilencvenes évekbeli olajügyek miatt, de a vádakat ejtették. 2002-ben aktív utcai politikát folytatott az akkori elnök (Kuchma) ellen, majd a narancsos forradalom után miniszterelnök lett.
Politikája mindvégig a békés megegyezésről, a tisztaságról, a függetlenségről és az ország fejlesztéséről szólt – legalábbis látszólag. Ő az országot biztosan vezetni képes nő, aki a férfiak harciassága és konoksága helyett valami mást hozott az országba. Szavazóbázisa – Juscsenkóval együtt – mindig a nyugati országrészt jelentette, ahol egyre inkább kezdi elhódítani az elnök híveit. Janukoviccsal együtt szépen megnyirbálta az elnöki jogkört.

Támogatói: önmaga hatalmas vagyonával, a Privat csoportot (ország legnagyobb bankhálózata, valamint olaj, szállodák, stb.) Kosztyantin Zsivago (ötödik leggazdagabb ukrajnai) és a Burjak-fivérek.

Viktor Andrijovics Juscsenko

Timosenko társa és egyben ellensége, a narancsos forradalom másik vezetője 1954-ben született tanárcsaládban. Pénzügyi és gazdasági iskolát végzett, majd némi könyvelésbeli kitérő után a bankszektorban kezdett dolgozni – 1993-ban az Ukrajnai Központi Bank felügyelő bizottságának tagja. Nagy szerepet játszott az új ukrán pénznem, a hrivnya bevezetésénél, valamint a modern ukrán kereskedelmi bankrendszer megteremtésénél. Sikerült csökkentenie az ország gazdaságát tönkretevő hiperinflációt (bár ismét 20% körül van), és kivédte az 1998-as orosz gazdasági válság hatásait is. 1998-ban elnyerte a doktori címet.

1999-től miniszterelnök, de visszautasította a felkérést, hogy vezesse a Kuchma elleni megmozdulásokat. 2001-ben éles vitába keveredett Timosenkoval, még a börtön előtt, aminek a vége a kormány feloszlatása lett. Ezután az ellenzéki erő egyik legjelentősebb alakja, nyugati tartományokban népszerűsége egyre nőtt.  2004-ben, a választások előtt megpróbálták megmérgezni, amit sikeresen túlélt, de nyomait testén haláláig magán viseli.

Juscsenko a megfontolt újító, mérsékelten nyugatbarát, de egyben kissé nacionalista politikus, a privatizáció lelkes támogatója. Bírálói szerint nem túl határozott, és képtelen egy olyan szövetséget létrehozni melyben ne lennének belső ellentétek, míg pártolói konszenzuskészségét emelik ki. Második felesége Katerina Juscsenko-Csumacsenko amerikai származását és így túlzott nyugat kapcsolatát sokan bírálják. Népes családdal, erős vallásossággal és kiemelkedő festészetével szinte ukrajnai mintapéldának tekinthető.

Támogatója Rinat Ahmetov, messze az ország leggazdagabb embere (több mint 11 milliárd dolláros vagyonával) aki főleg a nehéziparban énekelt.

Viktor Fedorovics Janukovics

Munkáscsaládban született 1950-ben. Technikumot végzett, majd egy busztársaságnál vállalt villamosmérnöki munkát 1972-ben. Mérnöki diplomát – távoktatással – 1980-ban szerzett egy politechnikumban, ami után rögtön ki is nevezték igazgatónak. 2001-ben másoddiplomát tett nemzetközi jogból, majd később professzori címet is elnyerte.

Politikai karrierje elég későn, 1996-ban kezdődött a Donetsk Oblast Administration-nál. Kétszer volt az ország miniszterelnöke, és 2010-ben Timosenkóval versenyben fog indulni az elnöki címért. Őt támogatja a keleti országrész, mivel nézetei erősen Oroszország és a kommunizmus felé kacsintgatnak és megtestesíti mindazt, amit esetleg egy „ukrán Putyinnak” meg kell. Ellenfelei szerint kapcsolatban van a szervezetbűnözéssel és a KGB-vel. Ortodox vallásossága, határozottsága és a galambnevelés iránti szeretete sok keleti ember szemében teszi őt szimpatikussá.

Támogatói: Donbászi Ipari Szövetség élén a második leggazdagabb Szerhij Taruta-val (Ahmetov nagy ellenfele), Vitalij Hajduk (vagyonos), és Petro Porosenko (a Roshen és ez népszerű Tv csatorna tulaja).
@@

Hadmozdulatok

2005 januárjában Juscsenko lett az elnök – államfő -, aki egy hónappal később Timosenkót – kormányfő – bízta meg a kormányalapítással. Ezt követően Juscsenko menesztette a szerinte kapkodó miniszterelnököt, majd a 2006-os választásokban a két emblematikus vezér meg nem egyezése miatt a fő ellenfél, Janukovics került hatalomra. 2007 áprilisában az elnök új választásokat írt ki, mivel a vádak szerint Janukovics elkezdte felvásárolni az ellenzéki képviselőket, és ennek folytán újra összeálltak. A 2007-es választásokon kompromisszum alakult ki és Timosenko ismét kormányfő lett. 2008-ban újabb összezördülések történtek, majd a Juscsenko mellet álló Mi Ukrajnánk párttömörülés kilépett a koalícióból (majd csatlakozott Timosenkohoz), így ismét előrehozott választásokat hozva, ezúttal már hármas versenyben. Az egyetlen közös cél, a veszélybe került, de abból már kilábalt 2012-es foci EB ügye maradt.

In medias politika

Kijev népe azonban nem fordít annyi figyelmet az ügyletnek, mint amennyit illene. A narancsos forradalom óta megszokták a politikai hadakozásokat, a botrányokat és az előrehozott választásokat. Már szinte gépiesen helyezik bele az urnákba az apró lapocskákat, miközben magukban azt gondolják, hogy „úgyis mindegyik korrupt”. Erre némi okuk is van, hisz hiába történt az elmúlt négy évben odafenn bármi, a helyzet ugyanaz volt: a gazdaság dübörgött, a jólét emelkedett, a toronyházak gombamód teremtek, már csak a foci EB hiányzott.

Pedig most azért komolyabb események is kilátásba vannak. Bár az EU csatlakozást tárt karokkal fogadták, de a NATO ügyét a lakosság 80%-a ellenzi, ami már odafent is kétharmados többséget jelent. A gazdasági válság miatt megborulhat az eddigi emelkedés, ráadásul az infláció is lóugrásokkal halad előre. Ha ehhez hozzávesszük a Krím-félsziget Abházia-szerű helyzetét, akkor könnyen rájöhetünk, hogy itt most jóval több forog kockán, mint a politikai hatalom megszerzése.

Miután a koalíció szétvált és Juscsenko támogatottsága drasztikusan esni kezdett, elnöki hatalmával élve előrehozott választásokat íratott ki (amit most egy héttel el is tolt december 14-ére). Timosenko felszólította az országgyűlést, hogy feloszlatásuk ellenére (október 8) folytassák munkájukat, mivel csak így lehet kezelni érdemben a fennálló válságot. Látva az egyre romló helyzetet, Juscsenko aláírt egy rendeletet, hogy a parlament néhány napra ismét összeülhessen, és szavazhasson a költségvetés módosításáról, valamint a válságkezelő intézkedésekről. De kijelentette, hogy a válság következményeinek kezelése az ukrán Nemzetbiztonsági Tanács feladata.

A gazdasági helyzet egyébként sem túl biztató. Az ország közel kétmilliárd dollárnyi összeget ölt a közelmúltban bankrendszerébe, annak ellenére, hogy már szeptemberben is támogatta őket egy milliárdnyival. Ezt valutatartalékaiból teremtette elő, aminek folytán az ukrán nemzeti pénz 14 éves árfolyami mélységi rekordot ért el az amerikai valutával szemben és megugrott az infláció. Ukrajna az IMF segítségét kéri, aki szerint „minden lehetséges forgatókönyvet meg kell vizsgálni”, de hajlandó segíteni. Az ország adóssága október 1-jére a 100 milliárd dollárt is elérte, és az ukrán ipar a teljes leállás, a pénzügyi szféra pedig a tömeges csőd küszöbére érkezett – nyilatkozta Petro Szimonenko, az ukrán kommunista párt vezetője.

Epilóg?

Mivel az ország két része közt kezd egyre erősebb szakadék kialakulni – és mivel három jelölt közül Janukovics elfoglalta az oroszbarát Juscsenko pedig az anti-orosz széket – Timosenko úgy néz ki bevállalta a „mindkettőt, de egyiket sem” politikáját, amivel tán az árkot is csökkentheti. Az ehhez kapcsolódó nagykoalíciós ötletét mindkét fél azonnal elvetette, azonban ez lehetővé tette, hogy Timosenko a békéltető és kiegyező szerepében tetszelegjen.

A nyugati részeken Juscsenko elől egyre jobban elhúzó, így biztos alapra támaszkodó kormányfő nemrégen megmentette országát – és gázbirodalmát – attól, hogy Oroszország piaci áron adja az energiaforrást Ukrajnának, ami földbe döngölte volna Kijevet. (Valamint Juscsenko és Putyin közt létrejött januári megállapodást is újra akarja tárgyalni). Természetesen ennek ára lesz, de ha figyelembe vesszük azt is, hogy Timosenko nem ítélte el egyértelműen Oroszországot Grúzia lerohanásáért, akkor némi orosz közeledésről beszélhetünk – már a miniszterelnök asszony személye felöl. Az elemzők továbbra is kizárják Timosenko és Janukovics komolyabb szövetségét, ahogy a narancsos szövetség újjáéledését is elvetik.

Az orosz félhez kapcsolódóan újra felvetődött Grúzia, pontosabban a neki szállított fegyverek ügye. Ukrajna Európa második legnagyobb fegyver előállítója az oroszok után, katonasága is kiemelkedően magas és fejlett. A szabad piacokat figyelembe véve megteheti, hogy annak ad el, annyi fegyvert, amennyit akar, elvégre így jut profithoz. Az orosz fél mégis sérelmezi azt a kiemelkedően magas arányt, amellyel Grúziát Ukrajna kitüntette (Ukrajna 2007-től Grúzia elsőszámú fegyverszállítója). T-72-es harckocsik tömkelege, rakétakomplexumok, kiképzés, grúz fegyvergyárak modernizációja – ezek mind szerepeltek Grúzia Ukrajnából hozandó bevásárlási listáján. Különösen Juscsenko 2004-es beiktatása után gyorsultak fel a dolgok, ezért is vádolják az oroszok azzal Ukrajnát, hogy ők fegyverezték fel ellenük Grúziát.

Ehhez kapcsolódik az is, hogy Ukrajna látszólag nem támogatja az orosz flotta Szevasztopoli maradását a 2017-i szerződés lejárása után, ami kifejezetten érzékenyen érinti az orosz hadvezetést. Ráadásul Ukrajna hadihajók vásárlását tervezi az Egyesült Államoktól, akinek egyik vágyálmuk teljesülne, ha Ukrajna csatlakozna a NATO-hoz (a többi NATO-ország véleménye erről erősen megosztott). Talán ehhez is köthető, hogy Oroszország egyik legnagyobb hadgyakorlata – a szovjetunió felbomlása óta – mely Stabilitás 2008 néven fut, épp most indult be. Eme modernizációra épülő és elrettentésnek, valamint az amerikai radarok válaszának tekinthető lépés egyben egy üzenet Kijevnek: van itt más is a gázon kívül.

Bármi is történjen, a tánc folytatódik negyvenhatmilliós fellépőszámmal, amelynek végeredménye jóval több ember életét befolyásolhatja. A nemes, kitüntetett közönség természetesen próbálja beszólásokkal és dicséretekkel, ajándékokkal és bökdöséssel befolyásolni a produkció eredményét, de az igazi döntés mégis odabenn, a határokon belül dől majd el.