Szétrohadhat a társadalom

Már jó ideje kongatja a vészharangot a társadalom kulturális és morális szétesésével kapcsolatban, nagyrészt egy globális hatalmi erőteret okolva. Megragadható egy problematikus kérdés, amit megválaszolva a társadalmi életet vissza lehet terelni egy közösségi kerékvágásba?

Amivel először is szembesülni kell, hogy ez a lepusztulás nagyon régóta tart. Az a valami, ami önmagát szocializmusnak nevezte – pedig valójában egy elvadult oligarchikus politikai kapitalizmus volt – folyamatosan roncsolta lelki, erkölcsi, szellemi értelemben a magyar társadalom spirituális talapzatát, közösségi kötődéseit. Azt a valamit, amit a szociológia kohéziós erőnek tart, ami nélkül nincs egymás felé fordulás, nincs szolidaritás, egyáltalán: nincs emberi közösség. A rendszerváltás rendszere pedig egészen brutális pusztítást vitt végbe a ’80-as évekre egyébként is meggyengült társadalom tradicionális kötődésein: a globális kapitalizmus anélkül rombolt, hogy erre a magyar társadalom döntő többsége bármilyen értelemben felkészülhetett volna. Ráadásul a meglehetősen cinikus, kollaboráns elitek védelem helyett sokkal inkább kiszolgáltatták, a társadalmat.

Ma tulajdonképpen három szinten van kifosztva a magyar társadalom. Egyrészt anyagi értelemben. Ma az egy főre eső reálbér a harminc évvel ezelőtti szinten van, azonban a rosszabb helyzetben lévő 50%-nak a 40 évvel ezelőttivel azonos a reálbére. Másodszor ennél is súlyosabbak a népesedési, egészségügyi folyamataink, melyek egészen katasztrofálisan alakultak az elmúlt évtizedek folyamán. Tönkremenőben van a magyar társadalom fizikai állapota. Harmadik szint a lelki, erkölcsi, szellemi talapzat szétroncsolódása. Ezt a folyamatot kellene visszafordítani, amihez azonban szembesülni kell azzal, hogy ennek nincs gyors, olcsó megoldása. A közbeszéd szerkezetét úgy kellene átalakítani, hogy – ahogy mondani szokás – minden csapból ez folyjon. Csak ilyen módon lehet a kérdést megközelíteni.

Egy előadásában vázolta, hogy – több fontos pont mellett – a közbeszéd és a politikai rendszer válságán kell túlhaladni. Megfogható-e a kérdés úgy, hogy ha a politikai rendszer válságán javítunk, az feltételez egy másfajta elitet, egy másfajta gondolkodásmódot. Mivel átpolitizált társadalomban élünk, amelyre a politikai eliteknek nagy befolyása van, így esetleg változhatna a társadalmi diskurzus is.

Attól nagyon nehéz a feladat, hogy egyszerre kellene javítani a társadalom lelki állapotán, ezzel párhuzamosan kellene megváltoztatni a többnyire hamis narratívákból, fogalmakból álló közbeszédet, s ennek a nyomását is felhasználva kellene a politikai eliteket elég jelentősen átalakítani. Ahogy Bibó fogalmazott már ’45-ben: a birodalmi függések korrumpálják az elitet. Az értelmi és erkölcsi lezüllés ráillik a rendszerváltás elitjére, sem ész, sem erény – ahogy a felvilágosodásban megfogalmazták – nem jellemzi őket. Nem értik a helyzetet, s nincs is bennük erkölcsi tartás, hogy a közösség érdekében merjenek cselekedni.

A hamis narratívákkal kapcsolatban egészen pontosan mire gondol?

A közbeszédet, a társadalmat, a gazdaságot, a politikát az egész világon liberális, neoliberális gazdasági ideológiák uralják. Csak hogy egyetlen konkrét példát mondjak: ma a magyar társadalom 85%-a támogatja a radikális adócsökkentés gondolatát. Ez azért döbbenetes, mert a társadalom – s ez csak véletlen egybeesés – szintén 85%-ának az az elemi érdeke, hogy az adók egyre magasabbak legyenek, mert jobban járna: többet kapna vissza különböző juttatásokként, mint amennyi befizet. Ha kisebbek az adók, akkor a többség adója csak kis mértékben csökkenne, mert alacsony a jövedelme, viszont az állami juttatások nagyobb mértékben fognak csökkenni. Magyarul: néhány tízezer forint marad évente az adófizetők zsebében mert csökkennek az adók, de több százezer forinttal károsodnak amiatt, hogy az oktatási, egészségügyi ellátásra, egyéb állami ellátási formákra kevesebb jut. A magyar társadalom többsége nincs tisztában az érdekeivel. Azt látja, hogy mennyit vonnak le a fizetéséből, de az nem tudatosul, hogy ezért sokkal többet kap. Ezért – durván szólva – bedől annak az ócska trükknek – ami a leggazdagabb társadalmi csoportoknak előnyös –, hogy radikálisan csökkentsük az adókat.

Az is megtévesztő lehet sokak számára, hogy az adócsökkentéssel kapcsolatban nem csak a liberálisok, az SZDSZ jött elő, hanem a Fidesz is.

Mondjuk ki nyíltan: az a megtévesztő, hogy a Fidesz is magáévá tette ezt a liberális, uralkodó eszmerendszert. Ennek a veszélyes konfúziónak az az oka, hogy a Fideszen belül meg se nyílik az a diskurzustér, amely a párton belül lehetőséget adna a nyílt beszélgetésre, vitára. De nem lehet nyíltan vitázni, semmiféle vita nincs, az ott pozícióban lévő liberális gazdasági szakértők kimondták az ukázt, és punktum. Ez azért megdöbbentő, mert a Fidesz társadalmi bázisának 90%-a nemhogy nem hogy nem liberális, de a nemzeti radikalizmushoz tartozik, ami ennek pont az ellenkezője. A Fidesz politikájában az jelenik meg uralkodóként, ami a Fidesz társadalmi bázisának legfeljebb 10%-ának gondolkodását jellemzi. Ez kétségtelenül egy feszültség, aminek még nem lehet megjósolni a végét, de ha kezeletlenül marad, akkor annak súlyos következményei lehetnek.

Azok, amiket Ön mond és ír nagy részben egybevág azzal, amit a radikális jobboldalon lehet hallani.

Igen, ez az egészséges nemzeti radikalizmus. S úgy látom, hogy a magyar társadalom igen jelentős része ezzel igenis egyetért.

Ön szerint van parlamenti, vagy parlamenten kívüli politikai erő, amely megfelelő válaszokat ad azokra a kérdésekre, amelyeket Ön felvet?

Jelenleg nincs ilyen. Ez is azt jelzi, hogy a mai politikai rendszer és a politikai pártok alkalmatlanok arra, hogy ezt a nemzetstratégiai kérdést megválaszolják. Nem kell ettől kétségbe esni, majd meg fog változni a politikai rendszer, majd jönnek az alkalmasabb politikai erők. Ez egy vajúdás, meg kell szülni az új alakzatokat, pártokat, koalíciókat, amelyek képesek lesznek tükrözni a problémákat. Ha nem születik meg egy ilyen, akkor vagy szétrohad, vagy szétrobban a társadalom.

Milyen erőknek kell fellépniük Magyarországon a magyar politikai elitben, társadalomban ahhoz, hogy ez a változás végbemenjen?

Azt ma nehéz pontosan megmondani. Az a gondolkodás, amit én képviselek valójában igen nagy mértékben jelen van a magyar társadalomban, csak nem tud uralmi pozícióba kerülni, nem tud belépni az uralmi terekbe. A politikai rendszerben nem hogy többségben nincs ez a gondolat, hanem nincs is képviselve. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy nem meri senki képviselni, mert attól félnek, hogy azt megtorolná a globális birodalom. Ezt nem lehet suttyomban csinálni, nem lehet a globális birodalomnak azt hazudni, hogy én derék liberális vagyok, majd amikor kormányra kerülök, szembe megyek vele – ez gyerekes ábránd.
@@

Jól érzem, hogy ez egy célzás a Fideszre?

Sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudom. Én mondom amit gondolok, azok, akiket érint pedig majd levonják a következtetést. Nekem elemzőként az a feladatom, hogy amit becsületesen kihámozni vélek a magyar társadalmi folyamatokból, azt megosszam a honfitársaimmal. Ennyi. Ha a honfitársaim úgy érzik, hogy ebben van igazság , akkor megtalálják majd azokat a politikai reprezentánsokat, akik ezt hajlandóak becsületesen képviselni. Ez majd ki fog derülni a következő, rendkívül kritikus három évben. Ha ez a fordulat addig nem játszódik le, akkor itt egy permanens, kvázi-polgárháborús állapot lesz az uralkodó, amiből nem nagyon lehet majd kilépni. Nincs túl sok időnk, amit súlyosbít, hogy egy rendkívül labilis világban kell mindezt megcsinálni, ahol nem tudjuk, hogy a folyamatok merre haladnak, csak azt tudjuk, hogy jó irányba biztosan nem.

Egy pillanatra visszakanyarodva: említette a problémák három szintjét: anyagi, fizikai és lelki, erkölcsi. Ha az anyagi vetületet rendbe tudja tenni a politikum, akkor lehetne az anyagi biztonságra építeni a többit?

Ez fontos kérdés. Úgy látom, hogy ez szinergia kérdése, egymást erősítő folyamatokról van szó. A hármat azért kell egyszerre mozdítani, mert ezek ereje nem összeadandó, hanem összeszorzandó. Ha nem lennénk ilyen súlyos válságban, akkor lehetne talán ezeket egyenként is változtatni, de most nem vagyunk abban a helyzetben. Egy koherens, összehangolt, nagy erejű változás kell. Áttörés kell. Jelenleg egy lefelé menő spirálban van a társadalom, amit úgy kell megváltoztatni, hogy felfelé induljon. Ehhez iszonyú erő kell: nem az erők összege, hanem szorzata szükséges.

Minden szinten baj van, amelyek összeérnek. Ezt a folyamatot le kell lassítani, sőt, lehetőség szerint meg kell állítani, amihez viszont egy nagy erejű, kijózanító erejű dráma kell. Ezt nem tudjuk, hogy micsoda, sejtelmem sincs, s másoknak sem.

Tippelni sem tud?

Ma nem képes tanulni sem az elit, sem az alávetettek. Ha képesek lettek volna tanulni, akkor az elmúlt 20 év másként játszódott volna le. Szinte senki nem képes, nem tudja, nem meri elemezni a helyzetet, s levonni a következtetéseket. Mint a fogkrémtubusnál: ha rosszul csavarjuk vissza a kupakot, akkor tönkremegy a menet és nem lehet többet normálisan visszacsavarni. Elromlott a menet a társadalomban is, új menetet kell vágni. Tudom, ez elég brutálisan hangzik, de a helyzet nagyon rossz.

Kicsit olyan ez mint a sötétben tapogatózás: tudjuk, hogy sötét van, csak nem tudjuk, hogy merre kéne menni.

A bajok ott kezdődnek, hogy van egy tudatosan hamis véleményhatalom, amely gonosz hülyeségeket beszél azért, hogy továbbra is kifosztható, engedelmes állapotban tartsa a népességet. Először is ebből kéne kitörni, s elkezdeni végre a dolgokról magukról beszélni, ahogy azok ténylegesen vannak. Az egyre elhülyítettebb állapotban tartott társadalom akarata ellenére önpusztító folyamatokhoz asszisztál, így könnyebben kifosztható. Hogy mi a kritikus pont? Ez a pont megvan, csak nem látjuk, hol. Ennek megtalálásához kell egy kijózanító pofon a társadalomnak, amitől megérti, hogy ha van egy emberi közösség, akkor a saját, hosszú távú érdekeit senki más nem fogja felismerni és képviselni. Ha egy közösség képtelen megszervezni azokat az intézményeket, feltételeket, melyek lehetővé teszik a saját érdekeinek a képviseletét, akkor az a közösség elpusztul. Majd lesznek helyette mások. Amikor mi leszünk ezek, nekünk nagyon fog fájni.

Ha nem történik meg ez a felismerés, akkor mennyi időnk van?

Be kell bizonyosodnia annak, hogy a következő választásokon hatalomra kerülő új kormány képes belátni, hogy nem csupán új kormány, hanem tud építkezni egy összeomlott rendszeren. Deklarálni kell a rendszer összeomlottságát, s azonnal elő kell állnia egy nemzetstratégiával, amely tartalmazza azokat a feladatokat, hogy hogyan kell a rendszer romjait eltakarítani, s milyen feltételeknek kell teljesülni ahhoz, hogy az új rendszer felépülhessen. Ha nem ezt teszi az új kormány, akkor valószínűleg hatalomra kerülése után 1-1,5 évvel látványosan meg fog bukni, azután pedig a mainál sokkal mélyebb, sokkal súlyosabb társadalmi válság fog kialakulni.

Tételezzük fel, hogy belefordul a társadalom egy ilyen válságba. Ezután évtizedes, esetleg évszázados agóniáról lehet-e beszélni?

Ez sokáig tarthat, évtizedekig akár. Ezt úgy lehetne jellemezni, hogy ma egy olaszliszka-szerű lincselés mondjuk háromévente van egyszer, ekkor pedig hetente lesz három. Ez a Jelenések könyve. A liberális média persze azt hazudja, hogy ezek elszigetelt jelenségek, nincs köztük összefüggés, aki meg mégis találni vél összefüggést, az összeesküvés-elméleteket gyárt. Aki nem teljesen vak, az látja, hogy ez a vég. Nap mint nap jönnek olyan hírek, amelyekről évekkel ezelőtt még azt mondtuk, hogy nem, ez nem történhet meg.

Egy válságban lévő társadalomban mondhatni „természetes” a társadalom reprodukciójának csökkenése – azonban ez nem csupán Magyarországra jellemző, hanem általában a nyugati civilizációra. Ahol növekszik a társadalom lélekszáma, az nagy részben a bevándorlás miatt van, mint például az Egyesült Államokban. A nyugati globalizáció nyugati problémát idéz elő?

Egy amerikai demográfus azt mondta, hogy a kapitalizmus a legjobb fogamzásgátló. Ahol teret hódít a kapitalizmus, ott a gyerek kalkulatív döntés, projekt lesz: anyagilag megéri-e, vagy nem. Ez Kínán látszik a legjobban – ahol a világtörténelem leggyorsabb kapitalizmus-kísérlete zajlik már 35 éve –, ahol a termékenységi ráta 5,3-ról 1,7-re csökkent.

Ezt Kínában adminisztratív eszközökkel is támogatják.

Részben igen. Az adminisztratív eszközöket döntően nem kapitalizált Kínában ment végbe. A nem kapitalizált Kínában ez rövid idő alatt magától is megvalósult. Ma már a kapitalizált keleti parton 1 a termékenységi ráta. Ahhoz, hogy egy társadalom megtartsa a lélekszámát 2,2-re lenne szükség.

Az elmúlt hónapok gazdasági válság jelenthet változást ezekben a globalizációs folyamatokban?

A válság még évtizedekig maradni fog, legfeljebb hol jobb, hol rosszabb lesz a helyzet – összességében azonban romlani fog. A válság igazi oka – csak erről az uralkodó beszédmód nem szól –, hogy a globalizáció két alappillére egyszerre rendült meg. Egyik a Nyugat azon képessége, hogy folyamatosan kifosztja a világ többi részét. A másik pedig a fosszilis energiaforrásokkal való rablógazdálkodás. A világ kifosztott nagyobbik része Kínával, az iszlámmal, Latin-Amerikával az élen ugyanis jelzi, hogy köszöni szépen, elege van, s felrúgja a megszokott status quo-t. Az energiaforrásokkal kapcsolatban ugyan nem biztos, hogy 20-30 éven belül kimerülnek az olajtartalékok, hanem az, hogy az olajtermeléshez is olajban mérhető energiát kell felhasználni. A világ rohamosan közeleg ahhoz az állapothoz, hogy egy hordónyi kőolaj kitermeléséhez egy hordónyi kőolajnyi energiára van szükség. Romlik a hozzáférési lehetőség, a kígyó a farkába harapott. Az is bekövetkezhet, mondjuk 50 év múlva, hogy teljesen kifogynak a kőolaj- és földgázkészletek. Valószínű, hogy ez az óra sokkal hamarabb lejár, pont azért, mert az egységnyi befektetett energia és a hozam rohamosan közeledik egymáshoz. Szorul a hurok.

A pénzügyi rendszer a globális kapitalizmus idegrendszere, s most rángatózik a rendszer. Ezt nem lehet reparálni. Vagy az egész rendszert változtatom meg, vagy ha nem, akkor egyre súlyosabb válság képében rohan a saját, jól megérdemelt vége felé, a semmibe. Hogy ez a „semmi” mikor következik be… mondjuk 20, 30, 40, de maximum 50 éven belül. A kérdés nem az, hogy bekövetkezik-e az összeomlás, hanem az, hogy teljes sebességgel akarunk-e beleszaladni a létezés végső sziklafalának vagy esetleg van annyi eszünk, hogy fékezünk. Az opció ez. Kérdéses azonban, hogy a világ uraiban van-e annyi józanság, hogy ezt meglássák. Vannak azonban biztató jelek, bizonyos globális problémák egyre nagyobb hangsúlyt kapnak. Az ügy nem teljesen reménytelen, de azért messze nem elégséges a jelenleg tapasztalható önkontroll ahhoz, hogy hihessünk abban, hogy lesz egy valóságos stratégiája a lassításnak.