Bűnügy

Letartóztatásban a nagy fogásban reménykedő rablók

Letartóztatta a Miskolci Városi Bíróság annak a rablócsoportnak a tagjait, akik húszmillió forint reményében támadtak rá szombaton egy miskolci belvárosi bankból távozó férfire - mondta az MTI-nek a Borsod megyei bíróság szóvivője szerdán.

Szabó József közölte: az öt gyanúsítottat egy hónapra helyezték előzetes letartóztatásba, indokként szerepelt egyebek mellett a szökés, elrejtőzés veszélye, és a társak befolyásolása, valamint a bizonyítékok eltüntetésének lehetősége.

A bűncselekmény előzménye az volt, hogy az egyik gyanúsított szerint az utóbb megtámadott férfi jelentősebb összeggel tartozott neki, ezért tervelték ki a rablást. A bankban azonban nem tudták azonnal kiadni a kért összeget a kiszemelt áldozatnak, hanem arra kérték, hogy sétáljon egy kicsit, később menjen vissza.

A rablók lecsaptak a pénzintézetből távozó emberre, de csak 15 ezer forintnyi készpénzt találtak nála. A rendőrség még aznap elfogta az öt gyanúsítottat, akik között az MTI információi szerint biztonsági őrök is vannak.

Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának munkatársa korábban azt közölte, hogy ketten támadták meg a sértettet, de azóta kiderült, hogy a bűncselekményben még hárman részt vettek, köztük egy fiatalkorú.

A miskolci rendőrkapitányság csoportosan elkövetett rablás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az ügyben.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.