2024. március 29. - Auguszta

Zágrábban az Össztánc

Az Össztánc című darabbal vendégszerepel a Vígszínház társulata Zágrábban, a Horvát Nemzeti Színházban vasárnap.
2008. október 21. kedd 18:08 - Hírextra
A mostani vendégség azzal kezdődött, hogy Szikora János megrendezte tavaly a Horvát Nemzeti Színházban Botho Strauss A park című darabját, és nagy sikert aratott vele - mondta el Marton László, a Vígszínház Kossuth-díjas igazgató-főrendezője az MTI-nek.

A zágrábi színház meghívásával elkezdődött valami, ami régebben természetes volt, nevezetesen a környező országok színházainak cserejátéka, de ez egy ideje megszakadt, és ezt a Vígszínház szeretné helyreállítani - tette hozzá.

Az igazgató-főrendező reméli, hogy a vendégjátékkal kialakul az együttműködés, s ezzel a cserejátékok és workshopok rendszere a két színház között.

A rangos zágrábi Horvát Nemzeti Színházat természetes partnernek tekinti, annál is inkább, mert a két híres építész: az osztrák Fellner és a porosz Helmer szinte ugyanolyan színházat épített 1896-ban Budapesten, ez volt a Vígszínház, mint Zágrábban, ott ez a Nemzeti Színház, tehát az épületek is rokonok - jegyezte meg.

Az Össztánc című darabbal - amelyet a Theatre du Champagnol A bál című előadásának ötletéből írt Békés Pál - nyitották meg ismét a felújítás után, 1994. október 22-én a Vígszínházat.
Az előadáson egyetlen szó sem hangzik el a színpadon. Mindent a tánc, a mozdulatok, a gesztusok nyelvén mondanak el a szereplők, köztük Eszenyi Enikő, Igó Éva, Kútvölgyi Erzsébet, Venczel Vera, Harkányi Endre, Kálid Artúr és Hegedűs D. Géza.

A darab fontos eleme a híradás Magyarország elmúlt 80 évéről, s ez a horvát nézőknek sem lesz idegen, ahogy Prágában, Pozsonyban, Dublinban is megértette a közönség, ezt igazolta a nagy sajtóvisszhang is.

A kapcsolatépítést jelzi a zágrábi és a budapesti színház között, hogy november 30-án a Vígszínházban vendégszerepel a Horvát Nemzeti Színház.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását