2024. május 10. - Ármin, Pálma

Átnyálazzák a fejlesztési bizottság jelentését

Hozzájárult a Főpolgármesteri Kabinet kedden ahhoz, hogy a fővárosi önkormányzat kiemelt fejlesztésekkel foglalkozó bizottságának első félévi beszámolója a hó végén a Fővárosi Közgyűlés elé kerüljön - nyilatkozta a városháza kommunikációs igazgatója.
2008. október 14. kedd 10:02 - Hírextra
Nyáry Krisztián az MTI-nek elmondta: a beszámolóból egyebek közt kiderült, hogy a volt óbudai gázgyári terület egy részét, húszezer négyzetmétert pályázattal eladták a Graphisoft Park Universitas Kft.-nek. A telken magánegyetem épül, amely a Budapesten működő informatikai cégek kutatás-fejlesztési hátterét is biztosítani tudja.

A gázgyári terület másik részén megkezdődtek a környezetvédelmi kármentesítési munkálatok.
Az MTI városházi információi szerint a gázmassza eltávolítását, ami többnyire hét méter vastag gáztartályokban van, 2010. december végéig több mint ötmilliárd forintból végzi majd el a terület korábbi tulajdonosa, a Főgáz Zrt. Ennek során kiemelt figyelmet kell fordítaniuk a területen lévő kilenc ivóvízkútra. A kármentesítés, illetve a területfejlesztés kapcsán a Főgáz és a fővárosi önkormányzat tovább egyeztet a III. kerületi önkormányzattal a városrész elképzeléseiről.

A IX. kerületi Közraktárak fejlesztése kapcsán szó esett arról, hogy júniusban hatályba lépett a Duna-parti épületek rehabilitációját lehetővé tevő közszolgáltatási szerződés. A bontási munkálatok augusztusban megkezdődtek, a döntően kulturális jellegű építkezés és az egykori raktárépületek felújítása jövőre indul.

A városháza Károly körúti részén tervezett fejlesztéssel összefüggésben elhangzott, hogy a kiírt tervpályázat eredményhirdetése novemberben várható. A Városligeti Műjégpálya rekonstrukciójához idén 3,2 milliárd forintos EU-támogatást kaptak. Az összességében csaknem ötmilliárd forintos projekt munkálatai jövőre kezdődnek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását