Belföld

Az MSZP támogatj a válságkezelő intézkedéseket

Az MSZP-frakció egyhangúlag támogatta a pénzügyi válság rendezés érdekében megtett intézkedéseket és a bejelentett kezdeményezéseket - mondta Kovács Tibor, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese hétfőn a képviselőcsoport ülése után Budapesten.

A frakció egyetért azzal, hogy a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által kezdeményezett nemzeti csúcsra, ha lehetséges, még a héten sor kerüljön – közölte Kovács Tibor újságírókkal, hozzátéve, tudomása szerint a kormányfő erre vonatkozó kezdeményezést fog tenni.

A politikus szerint a képviselők rendkívül fontosnak és iránymutató kezdeményezésnek tartják a nemzeti csúcs összehívását.Elmondta, hogy a frakcióülésen Gyurcsány Ferenc számolt be a kormány elmúlt napokban tett intézkedéseiről.

Az MTI azon kérdésére, hogy a 12 pontos javaslatcsomaggal kapcsolatban hangzott-e el valamilyen kifogás a frakcióülésen, Kovács Tibor megismételte: a frakció teljes egyetértéssel fogadta el a javaslatcsomagot, sőt néhány ponton kiegészítést is javasolt. Ezek között említette azt, hogy az európai uniós források felhasználása minél gyorsabban és hatékonyabban történjen, hogy ez is hozzájáruljon gazdasági problémák kezeléséhez.

A frakcióvezető-helyettes "a helyzetre való tekintettel" azt kérte, hogy az ellenzéki pártok a miniszterelnök rendkívül fontos kérdésekről szóló napirend előtti felszólalása idején ne hagyják el a parlamenti üléstermet, mert az elhangzottakat velük együtt szeretnék megvitatni és értékelni.
Kovács Tibor bejelentette azt is, hogy az adótörvényekkel és a költségvetési törvényjavaslattal kapcsolatban kezdeményezésük lesz a házbizottság hétfői ülésén, de részletekbe nem kívánt bocsátkozni, mert szeretnék, ha a házbizottságban egyetértés alakulna ki.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.