2024. május 6. - Ivett, Frida

Misét ültek a szupermarketban

A Roma-Est hatalmas bevásárlóközpont az Örök Város peremén 210 üzlettel, 7 ezer férőhelyes parkolóval, és a rómaiak egyik kedvenc hétvégi beszerzési helyének számít. A Seminario Romano Maggiore papnevelde most először az országban ezen a profán helyen cel
2008. október 11. szombat 07:57 - Hírextra
A Vis Pathé mozi vörös bársonyszékei kényelmesek ugyan, de némi problémát okoz közöttük letérdelni a mise adott pillanataiban. A vásznon feltűnik a szicíliai Monreale dómjában látható Krisztus-arc óriási képe. Az oltár egy kis négyszögletes asztalka, fehér terítővel letakarva, rajta egy kis kereszt és egy piros gyertya. A kórus három fiatalból áll, a szeminaristák kísérik őket gitárral és fuvolával.

A misét a szeminárium egyik lelki vezetője, Don Fabio celebrálja. "El akarjuk mondani mindazoknak, akik idejönnek vásárolni, hogy életük, mint valamennyiünké, kaotikus, de a Magasságossal mindenhol kapcsolatban lehet maradni. Egy laikus számára lehet, hogy ez a mise is a klienseknek nyújtott újabb szolgáltatás, számunkra jel, hívás. Alapjában véve Szent Pál és Szent Péter azt tették, amit mi, amikor a piacterekre mentek prédikálni. A mai piacterek a bevásárlóközpontok" - mondja Don Fabio.

A misén első alkalommal kevesen voltak. Akadt, aki csak kíváncsiságból nézett be, de mint azt a pap a Corriere della Serának elmondta, ha a kísérlet beválik, Olaszország más városaira is kiterjesztik.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását