2024. május 10. - Ármin, Pálma

Olimpiai bajnok is indul a maratonon

A hagyományoknak megfelelően a férfiaknál és a nőknél is nagyon erős mezőny indul a vasárnapi, 32. Chicago Marathonon, melyen többek között az újdonsült női olimpiai bajnok, a román Constantina Tomescu-Dita is rajthoz áll. A viadal honlapja szerint a győz
2008. október 10. péntek 15:35 - Hírextra
A 38 éves Dita ugyan hosszú évek óta ott van a világ elitjében, pekingi győzelme mégis kisebb meglepetésnek nevezhető, hiszen eddigi legnagyobb sikerét éppen a chicagói verseny megnyerésével érte el 2004-ben. Világbajnokságon egy bronzérem volt a legjobbja 2005-ben, míg az athéni ötkarikás játékokon csupán a 20. volt.

Most szintén nem ő a legnagyobb favorit, hanem az amerikai városban tavaly és tavalyelőtt is nyertes etióp Berhane Adere. Az afrikai futó Pekingben is az aranyesélyesek között volt, ám végül be sem fejezte a viadalt. Most javíthat.

A férfiaknál kenyai fölény várható, a győztesre ugyanakkor nehéz lenne tippelni. Az idei mezőnyben a legjobb időkkel William Kipsang és Emmanuel Mutai rendelkezik.

Előbbi április 13-án, Rotterdamban győzött kiváló, 2:05:49 órás idővel, míg utóbbi ugyanazon a napon lett negyedik Londonban a szintén remek 2:06:15-tel. Mellettük Moses Arusei büszkélkedhet figyelemre méltó 2008-as eredménnyel: a 25 éves atléta április elején, Párizsban lett második 2:06:50 órás teljesítménnyel.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását