Belföld

A közérdekű információkat ki kell adni

A Fővárosi Bíróság nem jogerős, elsőfokú ítélete szerint a Miniszterelnöki Hivatalnak (MEH) ki kell adnia a kormányülésekről készült összefoglalókat és azok mellékleteit, mivel azok közérdekű adatoknak minősülnek; a hangfelvételek azonban továbbra is titk

A közlemény szerint a bíróság indoklásában kifejtette, hogy a kormány működésének megismeréséhez fűződő közérdek áll szemben az állam azon legitim érdekével, hogy bizonyos információkat elzárjon a nyilvánosság elöl. Főszabályként azonban a nyilvánosságnak kell érvényesülnie, és nem fogadható el, hogy a kormány egész adathalmazokat államtitokká minősítsen.
Viszont továbbra is lehetőség van arra, hogy a közérdekű adatot tartalmazó dokumentumot úgy adják ki, hogy az igénylő által meg nem ismerhető részeit felismerhetetlenné teszik.

Mivel a bíróság úgy ítélkezett, hogy a kormányülésről készült hangfelvételek a miniszterelnök eltérő rendelkezése hiányában nem nyilvánosak, ezért a TASZ – ezzel egyet nem értve – valószínűleg hamarosan az Alkotmánybírósághoz fordul – áll a közleményben.

A TASZ még februárban fordult a MEH közérdekű adatigényléssel, melyben kérte a 2007. évben tartott kormányülések összefoglalóit és azok mellékleteit. A MEH elutasította az igényt arra hivatkozva, hogy az összefoglalók államtitoknak minősülnek, a mellékletek pedig döntés megalapozását szolgáló adatok, ezért automatikus nyilvánosságkorlátozás alá esnek.

A TASZ keresetet adott be, melyben kérte a bíróságot, hogy kötelezze a Miniszterelnöki Hivatalt az adatok kiadására. A MEH az eljárás során a mellékletek egy jelentős részét önként kiadta a TASZ részére.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.