Belföld
Magánéletben való kutakodás elfogadhatatlan
Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter szerint minden politikai erőnek világossá kellene tennie: teljességgel elfogadhatatlan, hogy bárki politikai vagy más célból mások magánéletében kutakodjon. A miniszter erről pénteki budapesti sajtótájé
A miniszter az adatgyűjtési üggyel kapcsolatban egy kérdésre válaszolva elmondta: a rendőrségnek fel kell derítenie, történt-e bűncselekmény, ha igen, milyen, azt ki követte el. "És ha ez megvan – sok jel utal arra, hogy történt bűncselekmény – akkor az ügyészség közbejöttével bíróság elé kell állítani, akik vagy államtitkot vagy magántitkot sértettek, vagy más bűncselekményt követtek el" – tette hozzá.
Mint mondta, az adatgyűjtési ügy bizonyíték arra, hogy az állam és intézményei még mindig nem kellően védettek az informatikai hálózaton keresztül végrehajtott támadásokkal szemben; meg kell erősíteni a védelmüket.
Hozzátette: teljességgel elfogadhatatlan – és mint mondta, ezzel szemben alapvetően politikai fellépésre van szükség – hogy bárki politikai vagy más célokból mások magánéletében kutakodjon.
"Erre csak állami intézményeknek, szigorúan szabályozott körülmények között, csak a jogbiztonságot fenyegető helyzetekben, bűncselekmény elkövetésének gyanúja esetén van lehetőségük. Ez egy állami monopólium, aki ezt a monopóliumot megtörve akar ilyet csinálni, azzal szemben úgy gondolom, a jog eszközén túl politikai értelemben is fel kell lépni, (…) minden politikai erőnek világossá kell tennie, hogy ez teljességgel elfogadhatatlan" – jelentette ki.
Hozzátette: bízik abban, hogy az ügy ráirányítja erre a figyelmet.
Arra a kérdésre, hogy véleménye szerint volt-e politikai érdek a kiszivárogtatás mögött, azt mondta: "nem tudom, ki szivárogtatott ki, mit, kinek (…) tényeket nem látok, következésképpen a motívumokról sincsen elgondolásom".
Dávid Ibolya, az MDF elnöke pénteken a Legfőbb Ügyészséghez és a Nemzeti Nyomozó Irodához (NNI) fordult, soron kívüli vizsgálatot kérve, mert egy birtokába került hangfelvétel szerint Almássy Kornél – a párt azóta visszalépett elnökjelöltje – érintett lehet egy, az ő személyére vonatkozó adatgyűjtésben.
Az MDF elnöke közölte: a hangfelvétel szerint egy T. A.
monogramú vállalkozó egy III/III-as háttérrel is rendelkező
vagyonvédelmi céget azzal bízott meg, hogy gyűjtsenek róla terhelő
adatokat, amiket a párt elnökválasztási kampányában használnának
fel. A megbízás mögött Almássy Kornél áll, a párt élén történő
váltást – mint jelezte, a hangfelvétel szerint – S.-ék pénzelik.
Dávid Ibolya feljelentése ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda hétfőn feljelentés-kiegészítést rendelt el, a Legfőbb Ügyészség pedig -, miután megvizsgálta és értékelte az MDF elnöke által benyújtott hangfelvételt – a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező Fővárosi Főügyészséghez továbbította a feljelentést, amely csütörtökön elutasította a feljelentést.
A hvg.hu által nyilvánosságra hozott hangfelvétel szerint a
T.-vel jelzett férfi Tombor András, Orbán Viktor egykori
külpolitikai főtanácsadója, az S. pedig Stumpf István egykori
kancelláriaminisztert jelöli. A beszélgetés T. J. (Tóth János, az UD Vagyonvédelmi Zrt. egyik tulajdonosa) és egy általa "elnök úrnak" nevezett személy között folyt – szombaton Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója elismerte, hogy vele beszélt Tóth János.
Stumpf István a hétvégén visszautasította, hogy bármi köze lenne az ügyhöz.
Az UD Vagyonvédelmi Zrt.-nél és vezetői lakásán – összesen hat
helyszínen – a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójának lőfegyverrel visszaélés miatt tett feljelentése nyomán tartott házkutatást a Nemzeti Nyomozó Iroda múlt szerdán. A házkutatás során kiderült, hogy a fegyverek nem minősülnek lőfegyvernek, a rendőrség azonban több számítógépet és adathordozót lefoglalt, az ezeken található adatokat jelenleg szakértők elemzik. A rendőrség magántitok jogosulatlan megismerése miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.
A bűnügy kapcsán ülésezett a Nemzetbiztonsági Kabinet. Szilvásy György, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős tárca nélküli miniszter közleménye szerint egy "titkos hálózat működtetői megkísérelték a behatolást az elektronikus kormányzati gerinchálóhoz kapcsolódó egyes kormányzati szervek információs rendszerébe, veszélyeztetve ezzel e szervek törvényes és biztonságos működését".
Horváth József, az UD Zrt. vezetője a nyomozással kapcsolatban
kijelentette: valójában nem ő és cége áll a célkeresztben, hanem
például a Fidesz, amelynek kormányzása idején nevezték ki a
Nemzetbiztonsági Hivatalnál műveleti főigazgató-helyettessé. Innen a kormányváltás után, még 2002-ben küldték nyugdíjba, 42 évesen.
Forrás: MTI