Belföld
Nem írtak ki elnöki pályázatot
Pályázat nélkül hosszabbítsák meg Cselényi Lászlónak, a Duna Televízió elnökének megbízatását - kezdeményezte csütörtöki ülésén a televíziót felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnöksége.
Simkó János elnök az MTI-nek elmondta, hogy éppen a törvényben előírt kétharmados többséggel hozta meg döntését a testület: egyhangú szavazással nyolcan támogatták a kezdeményezést a 12 fős testületben, míg a Fidesz és a KDNP által delegált, összesen négy tag nem vett részt a döntéshozatalban.
Hozzátette, hogy a társadalmi szervezetek delegáltjaival kiegészült nagykuratórium elé jövő pénteken kerül a kérdés.
A médiatörvény rendelkezései szerint e fórumnak is kétharmados arányban kell megszavaznia a kezdeményezést, hogy a hivatalban lévő elnök további négy évre elnyerje a mandátumot.
Eredetileg augusztus 28-án határoztak volna, de – a testület elnökének akkori közlése szerint – elnapolták a döntést, hogy "mindenki ott lehessen a döntéshozatalnál". Négy ellenzéki elnökségi tag ugyanis kevéssel korábban levélben azt jelezte, hogy nem vesz részt az ülésen.
Simkó János akkori tájékoztatása szerint a tanácskozáson – noha nem voksoltak erről – a többség amellett volt, hogy a tévéelnök újabb négyéves mandátumot kaphasson. Az MTI információja szerint a Fidesz és a KDNP által delegált négy kuratóriumi elnökség tag levelében az szerepelt: ők azt pártolják, hogy írjanak ki pályázatot a posztra.
Második nekifutásra, szeptember 11-én – mint a kuratóriumi elnök akkor elmondta – "érdemben foglalkozott" az elnökség a kérdéssel; hogy miért nem hoztak döntést, arról nem kívánt nyilatkozni.
Az MTI testületi forrásból úgy tudja: a halasztás miatt egy héttel későbbre tolták a társadalmi delegáltakkal kiegészült nagykuratórium – eredetileg most péntekre tervezett – ülését, amelyen (feltéve, hogy az elnökség kétharmada támogatja az újrázás-kezdeményezést) a tagoknak hasonló arányban kell megszavazniuk a javaslatot.
Forrás: MTI