Fodor harca a túlélésért

Vérszem

Fodor Gábor az SZDSZ nem régen megválasztott elnöke, aki Kóka Jánost váltotta a székben. Az azóta eltelt időszak eléggé felemásan sikerült, Fodor mintha egy kicsit közelebb vitte volna a pártját a rendszerváltó gyökereihez, legalábbis mentalitásban. Kicsit. Mintha.

Az, ahogy az MSZP-vel, illetve Gyurcsány Ferenccel tengelyt akasztott kétségtelenül szimpatikus lépés volt a jobboldalon, két okból. Először is azért, mert a jobboldalon nem kifejezetten szeretve tisztelt Gyurcsánynak „végre alápörköltek a saját táborában”, másfelől pedig azért, mert úgy tűnt, hogy egy előrehozott választás illúziójából nagyobb eséllyel lehet valóság, tekintettel a kisebbségi kormány kisebbségi mivoltára. Persze, a jobboldal, azon belül a Fidesz vérszemet kapott, azonban kifelejtette a kalkulációkból, hogy attól, mert a kormány kisebbségben van, még az ellenzéki Fidesz nem biztos, hogy többséggel rendelkezik – azonban a parlament feloszlatásával kapcsolatban számítottak a Fodor-vezette SZDSZ-re, ami ha nem is tűnt valószínűnek, de legalább annyira valószínűtlennek sem, mint korábban.

Fideszes SZDSZ

A helyzet tehát úgy változott, hogy Fodor az SZDSZ-en belül túlságosan fideszes lett, míg a Fidesz szemében maradt SZDSZ-es. Ez utóbbit erősítette, hogy ő maga is nemmel szavazott a parlament feloszlatására, holott Gyurcsány Ferencet korábban illegitimnek minősítette. A jobboldal szemében ez köpönyegforgatás, a baloldal értetlenkedhet, hogy Fodor tulajdonképpen mit is akar, egyébként pedig inkább úgy tűnik, hogy az SZDSZ elnöke vereséget szenvedett a Gyurcsányt pozícióban tartani óhajtó vonallal szemben.

Demszky útján

Az SZDSZ korábban már próbálkozott olyan elnökkel, aki az egyértelmű baloldali elkötelezettség helyett (bal)középre szándékozott húzni a pártot. A mai politizálását figyelve meglepődhetünk, hogy ez éppen Demszky Gábor tiszavirág-életű elnöksége alatt történt – majd gyorsan meg is bukott. Érdekes módon akkoriban Demszky nagy ellenfele, s legfőbb kritikusa éppen Fodor Gábor volt, aki kijelentette: az MSZP-től és az Fidesztől való egyenlő távolság egyenes utat jelent a bukás felé.

Fodor elvei is változnak. Ma éppen ő járja Demszky útját. Az egy dolog, hogy valaki az önálló arculatot másképp képzeli el, ez viszont nehéz úgy, hogy a célról nincs jövőkép. Márpedig Fodor jelenleg úgy tűnik, mint aki szerint a jelenlegi helyzet nem jó, de azt nem tudja, hogy mi kellene helyette.

Felemás (v)iszonyok

Említettük a Fideszhez való viszonyt: egyik oldalon ott van az előrehozott választások esélye, a tárgyalókészség, másfelől pedig az a bizonyos nem szavazat. A baloldalon Gyurcsány Ferenc minden bizonnyal szívesebben vette volna hűséges találmánya, Kóka János elnökségét, ő minden valószínűség szerint nem lett volna ennyire kiszámíthatatlan, mint Fodor Gábor. Ezt persze nem csak a miniszterelnök sajnálja, hanem sokan az SZDSZ-ben is (lásd keretes írásunkat).

Kiszámíthatatlan elvek?

A kiszámíthatatlanság egy politikusnál nem biztos, hogy mindig előny (néha persze az). Fodorra, mint az elveihez végsőkig ragaszkodó politikusra emlékezhetünk, amit alapvetően agyoncsap az, hogy az elvekhez való ragaszkodás a legkevesebb esetben jár együtt a kiszámíthatatlansággal. A politikai elvek pontosan azt a kiszámíthatóságot nyújtják, amely megteremti a vele való társadalmi azonosulás lehetőségét. Elvek nélkül nincs politikai szféra, ezért nincs a politikától függetlenedni tudó „szakértői kormány”, s ezért csupán délibábos ábránd a politikamentes szakértőkben (régi kommunista retorikával: technokratákban) való hit.

Hogy az elvekkel mit lehet elérni? Ehhez először azt kell megnézni, hogy hosszú távon fenntartható-e a teljes társadalom lefedésének a vágya. A válasz igen, bár a magyar politikai kultúrában ez egyelőre kérdéses. A néppártiság nyílt meghirdetése óta a Fidesz még nem nyert választást, az MSZP pedig annak „köszönhetően” hever romokban, hogy a miniszterelnök a teljes társadalom számára leígérte a csillagokat az égről, amiből aztán megszületett az „őszödi beszéd”.

Balliberális rétegpárt

Az SZDSZ Budapest-központú rétegpárt, amely a liberalizmus erős hangoztatásával juttatta be magát a parlamentbe. Az elmúlt 15 évben azonban a liberalizmus Magyarországon összemosódott a baloldallal, vagy legalábbis elég nehéz elképzelni „nem baloldali” liberalizmust. Demszky és Fodor a középre húzással egy berögzült képet készül(t) összetörni, aminek például lehet az a következménye, hogy az SZDSZ szavazói elbizonytalanodnak.

Az elvek tehát nem jelentenek radikális változást. Ha pedig igen, akkor ott a párt és a vezető nem passzol.