Belföld
Kemény változás a gazdaságpolitikában
Sokan vitáznak arról, mi lenne a helyes út a magyar gazdaság számára. Az árnyékkormány programja – ellentétben a parlamenti pártok bizonytalan, sokszor egymásnak ellentmondó elképzeléseivel – egyértelmű válaszokat ad. A Hírextra bemutatja az á
Az árnyékormány gazdaságpolitikáját Lányi András az árnyékkormány kiötlője, az Élőlánc Magyarországért alapítója, Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke, Mellár Tamás, a Statisztikai Hivatal volt elnöke, és Pogátsa Zoltán közgazdász, szociológus állította össze.
Ma két gazdaságpolitikai modell között választhatunk – állítják. Egyik a nemzetközi cégek és hálózatok befolyásának növekedése mellett a hazai szereplők csökkenő részesedése, a másik a hazai adottságokra építő, és a helyi erőforrások mozgósításának koncepciója. Ők ez utóbbit javasolják. A rövid távú üzleti érdekekkel szemben a hosszabb távú makrogazdasági szempontokat – a közjó szempontjait – a társadalomnak kell megfogalmaznia és az állami beavatkozásnak kell képviselnie.
A dilettantizmus az ok
A 2001 óta tartó államháztartási-hiány növekedését nem a hazai gazdaság romló teljesítménye, hanem a kormányzat gazdaságpolitikai intézkedései okozzák. Az így keletkezett szükséghelyzetre hivatkozva terelik jelenleg a gazdaságot kényszerpályára, és olyan reformok megtételére, mely az ország érdekével ellentétes.
Az árnyékkormány szakértői szerint a közkiadások nagyrészt azért váltak finanszírozhatatlanná, mert egész Európában nálunk a legalacsonyabb a felnőtt lakosságon belül a legálisan foglalkoztatottak számaránya, akik adófizetőként az államháztartás terheit viselik. A legfőbb gazdaságpolitikai cél így a foglalkoztatottak számának növelése. Elfogadhatatlannak tartanak minden olyan intézkedést, ami a foglalkoztatás színvonalának további romlásával jár – így a munkát és a foglalkoztatást terhelő adóterhek növelését is.
Nem kiadáscsökkentés kell
2. A helyi adottságokra építő, hazai forrásokat mozgósító, a piaci versenyfeltételek méltányosságán és az esélyek egyenlőségén őrködő gazdaságpolitika, amely feltételezi az állami újraelosztásnak a mostaninál nem alacsonyabb mértékét, egyszersmind céljainak és eszközrendszerének alapos újragondolását. Ehhez szükséges a döntéshozatal nyilvánosságának és megalapozottságának, valamint a döntéshozók felelősségének és elszámoltathatóságának növelése.
Az egyensúly-közeli állapot elérését azonban – az uralkodó felfogással ellentétben –– nem a kiadások visszafogásával kell megoldani, hanem (a kiadások szerkezetének átalakítása, költséghatékonyságuk javítása mellett) alapvetően az államháztartás egyes bevételeinek növelésével. A hiány mérséklését szolgáló fiskális intézkedések csak akkor elfogadhatóak, ha nem helyettesítik és nem nehezítik az állami gazdaságpolitika megújítását, hanem beleillenek egy olyan reformfolyamatba, melynek céljait a közvélemény megismerhette, és azokkal a többség egyetért.
Az ökológia, mint meghatározó
A fő bevételi forrás rövidtávon az ökológiai és szociális fenntarthatóság követelményeivel összeegyeztethető adójellegű bevételek növelése lehet. Elsősorban a környezetterhelő tevékenységek adóztatásának kell nagyobb teret kapnia: a közúti infrastruktúra fenntartási és fejlesztési költségeinek megfizettetése a felhasználókkal (elsősorban útdíj formájában), és a gépkocsi-vásárlásnak és használatnak nyújtott rejtett kedvezmények felszámolása.
Szükséges a jelentős hulladékot eredményező termékek (például csomagolóanyagok) fokozott adóztatása, valamint a vízbázisok szennyezésének illetve megújuló képességüket meghaladó, pazarló használatának gazdasági eszközökkel történő korlátozása.
A zöldterületek beépítését, a városi terjeszkedést megfelelő földvédelmi járulékkal és ingatlanadókkal lehetne visszaszorítani. A meg nem újuló nyersanyagok bányászatának mérséklését és az anyagok újrahasznosításának fokozását szolgálhatná a jelenleginél jóval magasabb bányajáradék. A kereslet szerkezetének változása az árnyékkormány szerint élénkítő hatást gyakorolna a hazai vállalkozások egy részére, ami tovább növelhetné az államháztartás bevételeit.
Áfa és adóztatás
A szakértők úgy vélik, a kormánynak kezdeményeznie kellene, hogy az EU érvényesítsen szociálpolitikai prioritásokat az áfa differenciálásával. Azt javasolják, hogy az alapvető élelmiszerek, az oktatás, valamint a környezetbarát technológiák az 5 százalékos kulcs alá tartozzanak, míg a luxusfogyasztás a mostaniaknál magasabb kulcs szerint legyen terhelve.
Az adóztatással kapcsolatban kifejtik, hogy át kellene helyezni a súlypontot jövedelmek adóztatásáról a fogyasztás és a vagyon adóztatására. Ez véleményük szerint inkább a hazai gazdaságnak kedvezne, mint a nemzetközi cégeknek, inkább a szegényebbeknek, mint a gazdagoknak.
Naivitás?
Láthatjuk, az árnyékormány gazdaságpolitikája olyan igényeket fogalmaz meg, melyek első hallásra radikálisnak tűnhetnek, valójában azonban átgondolt koncepciót mutatnak. Az alaptézisük rém egyszerű: a társadalom és a nemzet érdekét tartja kizárólag szem előtt. Hozzátehetjük, éppen ezért Magyarországon, ahol a törvényhozásban a (külföldi tulajdonú) nagyvállalatok lobbiérdekei a meghatározóak jelenleg ez megvalósíthatatlan.