2024. március 29. - Auguszta

Olaj a jégen

MOL Liga. Sejtettük, gondoltuk, mégis meglepődtünk: a Mol elég komoly pénzzel szállt be a magyar jégkorongba. A magyarba? Hiszen ez az új bajnokság négy román és egy fél szlovák alakulatot is magában foglal. Hohó, akkor innentől kezdve érthető is az olaji
2008. szeptember 13. szombat 07:59 - Gedei Szilárd
Ugyan ez nem a reklám helye, de meg kell említenünk, hogy a MOL több mint tíz éve támogatja a kajak-kenu sportot, Kovács Katinak, Vajda Attilának és Vereckei Ákosnak egyéni szponzora is. Aztán ott vannak a magyar sport kirakatemberei: Talmácsi Gábor motorversenyző és Szávay Ágnes teniszező is élvezi a MOL támogatását. A Segíthetek? MOL Tehetségtámogató Program pedig arra szolgál, hogy 18 év alatti tehetséges srácokat segítsenek a sport minden területén. Ehhez jön még a hoki – valljuk be, nem gondoltuk volna, hogy ez a sportág a vállalat profiljába vághat.

Mellesleg MOL

De. Kitágult a tér, kitágultak a lehetőségek. Hosszas huzavona után végre megalakult a közös magyar-román jégkorongliga, ami nagyjából egy kompromisszumos megoldás. Hiszen úgy kialakítani egy rendszert, hogy az három budapesti (Újpest, Ferencváros és az eddig csak utánpótlás szinten jeleskedő Stars), a három vidéki (Dunaújváros, Miskolc és a kiscsapatával induló Alba Volán), a három erdélyi, azaz román (SC Csíkszereda, HC Csíkszereda és Gyergyószentmiklós), valamint Bukarest kirakatcsapata, a Steaua számára is tökéletes legyen szinte lehetetlen. Dolgoztak is eleget a variációkon a Magyar Szövetség emberei, de végül megszületett a legjobb megoldás.

A Hírextra tippje az alapszakasz végeredményére
1. HC Csíkszereda
2. Újpesti TE
3. NZ Stars
4. Dab.Docler
5. Progym Hargita Gyöngye
6. SC Csíkszereda
7. Steaua Bucuresti
8. Ferencvárosi TC
9. Miskolci JJSE
10. Alba Volán SC
Arról viszont, hogy pontosan mennyi pénzzel szállt be az olajipari óriás, nincsenek adatok. Mindenesetre valószínűleg óriási pénz ez a csapatoknak, hiszen a magyar jégkorongban soha nem volt kolbászból a kerítés. Na azért most sem lesz, legfeljebb üzemanyagkártyából.

A tíz csapat egyébként egy négyfordulós alapszakaszt játszik és ezután jön a villámgyors rájátszás, ahol az első négy helyezett lesz érdekelt. Első a negyedikkel, második a harmadikkal vív majd két győzelemig tartó párharcot. A döntő pedig három nyert meccsig tart majd.

Mindenkinek jó, de kinek a legjobb?

Ahol ugyan csak két csapat fog részt venni, de le kell szögezni: jó ez a bajnokság mindenkinek. Jó a magyar csapatoknak, mert végre rendszerezett, normális bajnoki rendszerre készülhetnek, és jó a román csapatoknak is, mert erős ellenfelek ellen fejlődhetnek. Na jó, azért még nem tökéletes a dolog, és nem is lesz az: az óriási távolságok ugyanis még mindig fennállnak majd. Román roadshowk azonban így is szervezhetők, a magyar csapatok ha egyszer leutaznak, megtehetik, hogy mind a négy határon túli csapattal szép sorban megmérkőznek, de egy csapattal többször nem. A mérkőzések egyébként egységesített időpontokban (emlékezhetünk az elmúlt évekre, amikor nagyjából összevissza rendezték a meccseket) kerülnek a programba, pénteken és vasárnap lesznek a meccsnapok, néha a pedig kedden.

Az első forduló programja (szeptember 12., péntek)
17:30 óra Progym HGy - Újpesti TE
18:00 óra Miskolci JJSE - HC Csíkszereda
19:00 óra SC Csíkszereda - Dab.Docler
19:00 óra Alba Volán SC - Steaua Bucuresti
19:00 óra NZ Stars - Ferencvárosi
Ezen felül minden csapat megmérkőzik a magyar juniorválogatottal is, ezeket a meccseket szerdánként rendezik – persze versenyen kívül. Meg kell említeni, hogy ezen az össznépi ligán kívül megrendezik a sima magyar és a sima román pontvadászatot is. Ezek a meccsek a MOL Liga alapszakaszának egy nemzeten belüli találkozóinak pontjai jelentik, azaz lényegében pluszban csak egy magyar bajnoki rájátszást rendeznek.

Fontos változás, hogy csak 5+1 légiós (itthon a nem magyarok, a román csapatoknál a nem románok) szerepelhet a mérkőzéseken a MOL Ligában, azaz ész nélkül nem éri meg külföldieket csábítani. Nagyobb szerepet kaphatnak a fiatal magyar játékosok, akikre egyébként több csapat is épül. Ott van például a már említett Budapest Stars, amely eddig csak utánpótlás csapatokat működtetett. Na de felnőttek, felcseperedtek a srácok és szükségessé vált egy felnőtt csapat is. Kangyal Balázs, a szapporói aranycsapat tagja odacsábította például több válogatott társát is: Majoross Gergelytől vagy Grösch Tamástól bizony tanulhat a fiatal generáció.

A hokiban is a pénz beszél

A MOL szerint
„A MOL hivatásának érzi , hogy ne csak a gazdasági és üzleti életben, hanem a sportban vagy a kultúrában is hidakat építsen a régió országai között. A régió valamennyi országában jelen levő nagyvállalatként megtapasztaltuk, hogy a közös munka, az együttműködés mindig nagyszerű eredmények forrása, és biztosan tudjuk, hogy ez nem csak az olajiparban, hanem a jégkorong-sportban is így lesz. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a közös ligában való küzdelem, mint elhatározás a csapatokban és a két ország sportvezetésében már megszületett, mi az anyagi források biztosításával tesszük lehetővé a megvalósulását”  (Ferencz I. Szabolcs, a MOL-csoport kommunikációs igazgatója).
Az Alba Volán pedig – mivel idén is lehetőségük van elindulni a bivalyerős osztrák bajnokságban – a MOL Ligában csak a második vonalát küldi csatába. Ezzel valószínűleg lemondhatnak a rájátszásról, azaz az új Ligát egy másik csapat nyeri meg. Hogy ki? A dúsgazdag erdélyi Kurkó János tulajdonában lévő fiatalabb csíkszeredai egyesület, a HC, és a korábbi években egyre csak a csalódást halmozó Újpest lehet a két legnagyobb esélyes. Nagyjából ez a végeredmény jön ki akkor is, ha a költségvetéseket nézzük.

Aztán persze ott a szebb napokat is megélt Fradi, amely ugyanolyan rossz anyagi körülmények között van, mint tavaly, angol tulaj ide, angol tulaj oda. A Dunaújváros pedig évek óta nem tudja megtartani fiatal tehetségeit, hiszen arra ott sem elég a pénz.

A határokon át ívelő nagy magyar ötletű hokiösszefogás pont jókor jött: a jövő évi nagy erőpróba, a svájci A csoportos világbajnokság előtt jól jön a rendezett ligarendszer. A debütálás pedig már meg is történt: a Stars és az Újváros előrehozott meccsén csak a büntetők döntöttek, a vége 4-3 az újonccsapatnak.

De vajon végül jól jön ki az újonc támogató is a történetből? Ha olajazottan fog végigfolyni a bajnokság, akkor mindenképpen. Bár a MOL-nak valószínűleg nem hiányoznak az olyan botrányok, mint amilyen a tavalyi Alba-féle csíki történet volt. Rend és fegyelem, higgyék el, ez fogja jellemezni a Ligát. Máshogy nincs is értelme. Ja, és ha a főtámogató azt mondja, akkor úgy lesz. Hiszen végre a magyar jégkorongban is a pénz beszél.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását