Sport

Döntetlen Debrecenben

A Szombathelyi Haladás vendégként döntetlen játszott az éllovas Debrecennel a labdarúgó Soproni Liga hetedik fordulójának nyitómérkőzésén.

DVSC-TEVA – Szombathelyi Haladás 2-2 (1-0)

Debrecen, 4500 néző, V: Bede
gólszerzők: Rudolf (18.), Oláh (80.), illetve Tóth P. (60.), Kenesei (86.)
kiállítva: Bíró (59.)
sárga lap: Rudolf (49.), Mészáros (53.), Leandro (91.), illetve Kovács Zs. (91.)

DVSC:

Poleksic – Bernáth, Bíró, Mészáros, Takács – Demjén, Kiss Z., Leandro, Szakály P.(Varga Z. a szünetben, Dombi 71.) – Oláh, Rudolf (Szűcs 63.)

Haladás:

Rózsa – Schimmer (Csontos 69.), Guzmics, Kuttor, Tóth P. – Kaj (Kovács Zs. a szünetben), Molnár B., Vörös, Oross – Kenesei, Sipos (Simon A. 81.)

A labdát többet birtokló hazai csapat megérdemelten szerzett vezetést alig több mint negyedóra elteltével. A válogatottban is eredményes Rudolf szemfüles gólja mellett adódott még egy-két hazai lehetőség, amit azonban a debreceni csatárok kihagytak.

A második játékrészben szűk negyedóra után emberhátrányba került a DVSC, mivel utolsó emberként szabálytalankodott Bíró, ezért jogosan mutatta fel neki az amúgy sokat kritizált Bede játékvezető a piros lapot. A létszámfölényben játszó Haladás a kiállítás után szinte azonnal egyenlített, de a harcosan küzdő Loki ismét átvette a vezetést, amit azonban nem sikerült megőriznie, Kenesei ugyanis szabadrúgásból egyenlített.

A mérkőzés végén Bede játékvezetőt a biztonsági emberek kísérték az öltözőbe.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.