Kultúra
Nagy buli Debrecenben
Idén Debrecenbe költözik a XIV. Alternatív Színházi Szemle. A szeptember 12. és 16. között megrendezésre kerülő esemény az alternatív színházat játszó társulatok csúcstalálkozója. A versenyprogramot Árvai György, díszlet- és jelmeztervező, a magyar altern
A szervezők célja, hogy az új helyszín kínálta lehetőségekkel a közel egy hetes seregszemle programja minden eddiginél színesebb, perspektivikusabb legyen. „Számunkra különös jelentősége van annak, hogy eljuttathatjuk Debrecen közönségéhez a független, kortárs színházi gondolkodás gyümölcseit, mivel a független társulatoknak alig-alig van lehetőségük megmutatni munkájukat Budapesten kívül.” – vallja Hudi László, a Független Színházak Szövetsége elnöke.
Az Alternatív Színházi Szemle alapvető célkitűzése, hogy összegyűjtse, bemutassa és díjazza az adott évben, független színházi területen – különböző műfajokban – született alkotásokat. Emellett a mustra exkluzív és átfogó képet ad azokról a magyar színházi- és tánc előadásokról, amelyek a markánsan és eredeti formában képviselik mindazt, amit ma Magyarországon „alternativitásnak” lehet nevezni.
Az „alter-natív” kifejezés művészeti szempontból azt jelenti: más születésű. Vagyis az ebbe a kategóriába tuszkolt művek mindig a megszokottól eltérő módon jönnek létre. Az alkotás létrehozásának a folyamata alapvetően különbözik a „normál” színházi előadásokétól. Vagyis nemcsak az előadott mű, de maga a művé érés folyamata is sajátos. A rendező és a színészek mind olyan független művészek, akik arra törekszenek, hogy sose kitaposott utakon járjanak.

Rangos zsűri
A koncertek, szakmai programok látogatása ingyenes!
Információ, programtájékoztatás, jegyfoglalás:
Kölcsey Központ, Debrecen
52/518-400
A rangos, mértékadó és kiemelt fontosságú bemutatkozási fórum központi eseményét az évad kínálatából meghívott színházi előadások – a versenyprogram – képezik. A Szemle rangját növeli a kiváló szakemberekből álló zsűri, amelynek tagjai a következők: Karsai György, Káel Csaba, Lévai Balázs, Varga Mátyás.
Árvai György a következőképpen fogalmazta meg a válogatási szempontjait: „Átlátás, áthallás, átjárás! volt a vezérmotívum, ami alapján a beválogatás szempontrendszerét felállítottam és ezt nyilvánossá is tettem. Az általam ajánlott előadások és alkotók talán annak a vékony jégtáblának szeletei, amelyek még nem olvadtak bele teljesen a popularitás langymeleg masszájába.”
Nagy buli
Az Alternatív Színházi Szemlét a versenyprogramon túl igazi fesztivállá varázsolják a társművészetek széles körét felvonultató, egész napos programok, utcaszínházi programok, koncertek, előadások, szakmai fórumok, köztük például Bartal Kiss Rita "Az ég tündérszoknyakék…" című kiállítása, a SzínészTáncZenekar, Péterfy Bori & Love Band, a Fabula Rasa és Kiss Erzsi Panchan, valamint a Tomprincz & the Ex zenekar koncertje.

Trifonov Dóra a Szemle egyik szervezője a Hírextrának elmondta, szeretnének megjelenni a debreceni utcákon, megmutatni magukat a járókelőknek, felhívni az egész város figyelmét a programokra. Mivel ez Debrecenben egy új esemény, ezért még be kell vezetni a város életébe. Az Alternatív Színházi Szemlét az Oktatási Minisztérium és a Nemzeti kulturális Alap támogatja, illetve a költségekbe beszáll Debrecen város önkormányzata is – mondta el Trifonov Dóra.
A produkciók nem csak magyarországiak, hanem átnyúlnak a határok felett is. Így van köztük egy újvidékről érkezett csoport, Urbán András társulata, illetve egy holland-magyar társulat Space színház néven. Vezetőjük a Hollandiában élő Ardai Petra, aki a Debrecenben látható előadást a Műhely Alapítvánnyal közösen hozta létre.
Az idei Szemle karakterének, programjának kialakítását, teljes körű szervezését és lebonyolítását a BESZT (Befogadó Színházak Társulása) és az FSZSZ (Független Színházak Szövetsége) közösen végzi.
14.00 Bartal Kiss Rita "Az ég tündérszoknyakék…" című kiállításának megnyitója – Vojtina Bábszínház
18.30 Megnyitó – Szabadtéri Színpad
19.00 SzínészTáncZenekar – Szabadtéri Színpad
21.00 Mobil Front Műhely és a DrámaMa produkciója a.N.N.a – Attempts on Her Life Martin Crimp (r.: Göttinger Pál) (versenyprogram)’90 – Debreceni Csokonai Színház – Nagyszínpad
SZEPTEMBER 13. (szombat)
11.00 Szakmai beszélgetés – Vojtina Bábszínház
18.00 Kosztolányi Dezső Színház-Urbán András Társulata (Szerbia) Brecht – The Hardcore Machine (r.:Urbán András) (versenyprogram) ’60 – Debreceni Csokonai Színház – Horváth Árpád Stúdió
20.00 Tünet Együttes-Szabó Réka Társulata Alibi (r.: Szabó Réka) (versenyprogram) ’90 – Víg Kamara Mozi
22.00 Élőkép Társulat Végtelen (r.: Bársony Júlia) (versenyprogram) ’90 – Vojtina Bábszínház
SZEPTEMBER 14. (vasárnap)
11.00 Szakmai beszélgetés – Vojtina Bábszínház
16.00 Holdvilág Kamaraszínház Emigránsok (r.: Máté Krisztián) (versenyprogram) ‘110 – Pályaudvar
19.00 Holdvilág Kamaraszínház Emigránsok (r.: Máté Krisztián) (versenyprogram) ‘110 – Pályaudvar
19.00 Kompánia Színházi Társulat Othello kommentárok (r.: Debreczeni Márton) (versenyprogram) ’60 – Víg Kamara Mozi
20.30 Fabula Rasa koncert – Szabadtéri Színpad
SZEPTEMBER 15. (hétfő)
11.00 Szakmai beszélgetés – Vojtina Bábszínház
17.00 Gergye Krisztián Társulata Melankólia (r.: Gergye Krisztián) (versenyprogram) ’75 – Kölcsey Központ – Nagyterem
18.30 Péterfy Bori & Love Band koncert – Szabadtéri Színpad
20.00 SPACE színház (H-NL) Holland Cunami – Drowning in Europe (versenyprogram) ’60-75 – Pályaudvar
SZEPTEMBER 16. (kedd)
11.00 Szakmai beszélgetés – Vojtina Bábszínház
17.00 Bemutatkozik a válogató! Ágens és a Természetes Vészek Kollektíva IPSUM – önmagadat ’65 – Vojtina Bábszínház
18.30 Díjkiosztó – MODEM udvar
19.00 Kiss Erzsi Panchan koncert – Szabadtéri Színpad
21.00 Tomprincz & the Ex koncert – MODEM udvar