2024. április 18. - Andrea, Ilma

Lépcsőzéssel a hosszú életért

A lifthasználat helyetti lépcsőzés meghosszabbíthatja az életet - vonták le svájci kutatók a következtetést egy minitanulmány alapján.
2008. szeptember 2. kedd 20:15 - Hírextra
A lifthasználat és a mozgólépcső használatának betiltása jobb erőnléthez, kevesebb testzsírhoz, karcsúbb derékhoz és a vérnyomás csökkentéséhez vezetett a szakemberek által 69 ember bevonásával végzett vizsgálat során. Ez azt jelenti, hogy 15 százalékkal csökken a korai halálozás kockázata bármi okból - állapította meg a Genfi Egyetem szakértői csoportja az európai szívgyógyászok Münchenben zajló kongresszusán bemutatott tanulmányában.

A 69 résztvevő a vizsgálat kezdete előtt kevésbé aktív életmódot folytatott, azaz heti két óránál kevesebbet sportolt és naponta kevesebb mint tíz lépcsőn ment fel vagy le gyalog. A tanulmány 12 hete alatt az egyetem kórházának állományából toborozott önkéntesek a munkahelyükön kizárólag a lépcsőket használhatták a liftek helyett. Ez azt jelentette, hogy naponta átlagban öt lépcső helyett huszonhármon mentek fel vagy jöttek le.

Tizenkét hét után a résztvevőkön elvégzett egészségügyi vizsgálatok kimutatták, hogy az érintetteknek megnőtt tüdőkapacitása, jobb lett a vérnyomásuk és koleszterinszintjük. Csökkent továbbá súlyuk, testzsírjuk és derekuk körfogata, miközben javult sportolási képességük.

Ez összességében azt jelenti, hogy 15 százalékkal csökken annak eshetősége, hogy az érintettek fiatalon halnak meg - idézte a svájci szakemberek megállapítását a BBC hírszolgálata. Phillippe Meyer, a csoport vezetője hangoztatta: mindez azt sugallja, hogy a lépcsőzés nagy hatással lehet az ember egészségére. A kutatók most azt szeretnék elérni, hogy egy sokkal több embert átfogó vizsgálat által támasszák alá felfedezésüket.

Ez ugyan egy minitanulmány, ám értékes, mivel megmutatja az elfoglalt dolgozó embernek miként növelheti a mozgáskapacitását. Bár az elvégzett mozgás csekély mennyiségű volt, a belőle származó előnyök világosan mutatják, hogy nő a fizikai erőnlét, csökken a testzsír és a vérnyomás - magyarázta Adam Timmis professzor, a londoni Bart,s kórház kardiológusa.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását