Belföld
Új épületszárnnyal bővült egy gimnázium
Jól működő és korszerű iskolák nélkül nem lehet jól teljesítő- és versenyképes társadalom sem - mondta Szűcs Erika Miskolcon vasárnap délután, az Avasi Gimnázium tanévnyitóján, amelyen átadták az intézmény 800 millió forintból felépített új épületszárnyát
A szociális és munkaügyi miniszter – aki a mintegy 2.000 négyzetméter alapterületű épületrész építésének kezdetén még Miskolc alpolgármestere volt – szólt arról, hogy ez az épület egy 40 ezer lakosú városrész közösségi centruma lesz.
A 800 millió forint beruházás címzett támogatásból valósult meg, az összeg 15 százalékát a miskolci önkormányzat, 85 százalékát a központi költségvetés állta.
Az új létesítményben helyet kapott egy 354 férőhelyes színházterem, amely a 40 ezres avasi lakótelepen közművelődési funkciókat lát el, színházi előadásoknak, koncerteknek, egyéb kulturális, szórakoztató rendezvényeknek ad otthont. Ugyancsak a városrészben élők használhatják elsősorban azt a könyvtárat, amely a városi könyvtár fiókintézményeként működik.
A gimnázium diákjai is kaptak egy új iskolai könyvtárat, számítástechnikai, rajz és zenetermeket – mondta Arday István az intézmény igazgatója, megjegyezve: hétfőtől 23 osztályban 730 diák kezdheti meg tanulmányait, közülük 170-nek első alkalommal csengetnek be.
Forrás: MTI