Belföld

A Köztársasági Őrezred csak biztonsági ajánlásokat tett a Kossuth téri parkolóházzal kapcsolatban

A Köztársasági Őrezred nem kezdeményezte az igazságügyi és rendészeti miniszternél a Kossuth tér alatt épülő mélygarázzsal kapcsolatos beruházás közbeszerzési eljárás alóli mentesítését - közölte az őrezred hétfőn az MTI-vel.

A Köztársasági Őrezred közleményben reagált a sajtóban megjelent hírekre. A Magyar Hírlap szombaton azt írta, a Köztársasági Őrezred azt javasolta az igazságügyi és rendészeti miniszternek, Draskovics Tibornak, hogy nemzetbiztonsági okokra hivatkozva ne írjanak ki közbeszerzési eljárást az új Kossuth téri mélygarázs építésére.

A rendőrség hétfőn tudatta: a Köztársasági Őrezred nem kezdeményezte az igazságügyi és rendészeti miniszternél a Kossuth tér alatt 2010 év végére épülő mélygarázzsal kapcsolatos beruházás közbeszerzési eljárás alóli mentesítését.

Hozzátették: az őrezred a beruházás nemzetbiztonsági minősítésére sem tett – hiszen nem is tehetett – javaslatot.

A közlemény szerint a tervező, kivitelező cég, valamint a beruházó társaság munkatársai keresték meg az őrezred szakembereit, hogy fogalmazzanak meg szakmai ajánlásokat és biztonsági kérdésekkel kapcsolatos kívánalmakat, "melyet majd a tervezés, kivitelezés és üzemeltetés során figyelembe kell venniük annak érdekében, hogy az Országház, mint védett objektum és a kiemelten védett közjogi méltóságok, valamint a Kossuth térre látogató nemzetközi delegációk biztonsága – a négyszintes parkolóház közelsége ellenére is – szavatolható legyen" – írták.

Hangsúlyozták: "a Köztársasági Őrezred tehát mindössze biztonsági szempontból fogalmazott meg szakmai ajánlásokat az előkészítő tárgyalások során".

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.