Sport
Győzelemmel kezdtünk Pekingben
Könnyed győzelemmel kezdte meg szereplését Csernoviczki Éva a 48 kg-os cselgáncsozók között a pekingi olimpián. A Pekingi Tudomány és Technológia Egyetem sportcsarnokában szép számmal jelentek meg nézők, bár a szabadnap ellenére dél körül még akadt üres h
A napközben zajló csatározásokra 100-120 jüanért (2200-2600 forint) lehetett bejutni, ám az érmekért helyi idő szerint 18 órakor kezdődő küzdelmekért külön jegyet kell venni mintegy 200 jüanért.
A tatabányaiak Európa-bajnoki bronzérmese nyitányként az idei Hungária Kupán harmadik brazil Sarah Menzesszel akaszkodott össze, akit már 3:53 percnél ippont érően dobott el egy kis belső horoggal, s ezzel véget is vetett a találkozónak.
"Boldog vagyok, hogy ilyen hamar befejeztem az első meccsemet. Még nem tudom, hogy ki a következő ellenfelem, de nyugodt vagyok" – nyilatkozta az MTI-nek Csernoviczki, akire a legjobb 16 között a súlycsoport egyik favoritja, Alina Alexandra Dumitru vár.
A román klasszis négyszer diadalmaskodott Európa-bajnokságon, emellett két vb-bronzzal is büszkélkedhet, így kemény diónak ígérkezik.
Az olimpiával kapcsolatos híreket folyamatosan online lehet hallgatni a Pont FM 88.1 Rock & Sport rádión, amit az alábbi címen lehet elérni: http://www.hirextra.hu/banners/pontfm.m3u.
Forrás: MTI