2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Lobog a trikolor

Ünnepélyes külsőségek között felvonták a magyar zászlót a Pekingbe érkezett sportolóknak és kísérőknek otthont adó olimpiai faluban.
2008. augusztus 6. szerda 13:35 - Hírextra
A nagyrészt toronyházakból álló épületkomplexum főbejáratánál lezajlott ceremónián a teljes jelen lévő magyar küldöttség megjelent, kivéve a férfi vízilabdázókat és az éppen edző vívókat. A feltámadó szél enyhítette a napközben tapasztalható, fullasztó hőséget, így kellemes időben lépkedtek a szertartás számára kiépített arénába sorrendben a belgák, az üzbégek, a magyarok és az új-zélandiak.

A himnuszt követően a MOB nevében Molnár Zoltán csapatvezető vette át a falu polgármesterének porcelán ajándékát, illetve adott át neki emlékbe egy szobrocskát, majd a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, Jacques Rogge fényképezkedett mind a négy delegációval.

Az ünnepség után a magyarok a közeli zászlóerdőhöz vonultak, ahol Schmitt Pál MOB-vezető, Kamuti Jenő főtitkár és Molnár Zoltán két csokrot helyezett el a magyar nemzeti lobogó tövében a közelmúltban elhunyt Kolonics György kenuslegenda és Gerevich György vívóedző emlékére.

"Ők most velünk lennének, ha nem hívta volna el őket a Jóisten, de ez a két csokor azt hivatott jelképezni, hogy a szívünkben ők is itt vannak, hogy nagyon szeretjük őket és hiányoznak nekünk" - mondta beszédében Schmitt Pál, aki ötödik nyári játékokon vesz részt a MOB első embereként.

A sportdiplomata a későbbiekben egy kérdésre válaszolva kifejtette, hogy változatlanul 6-6-6 arany-, ezüst- és bronzéremre számít a piros-fehér-zöld küldöttségtől, az országok rangsorában pedig az első húszba várja a magyarokat.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását