Belföld

Kezdődik a fővárosi ifjúsági koncepció társadalmi vitája

Több mint ezer ifjúsági vagy fiatalokkal foglalkozó szervezetnek küldi el Budapest ifjúsági koncepciójának tervezetét még csütörtökön a fővárosi önkormányzat - közölte Horváth Csaba (MSZP) főpolgármester-helyettes sajtótájékoztatón, Budapesten.

Horváth Csaba elmondta: a fővárosi ifjúsági koncepció elsődleges célja, hogy segítsék a fiatalokat abban, gazdagítsák a város hagyományait és részt vegyenek egy élhető környezet kialakításában.
Germánné Vastag Györgyi, a Fővárosi Közgyűlés oktatási és ifjúságpolitikai bizottságának szocialista elnöke közölte: Budapest lakosságának 37 százaléka 14 és 25 év közötti, ők azok, akiket megszólítanak majd a stratégiával.

Az ifjúsági koncepcióhoz kapcsolódóan elkészítik Budapest ifjúsági térképét, amely egyebek mellett tartalmazza majd, milyenek a fővárosi fiatalok szociális körülményei, milyen egészségügyi ellátottságuk, a munkához való hozzájutásuk vagy politikai aktivitásuk.
A bizottsági elnök beszámolt arról, hogy tervezik egy budapesti ifjúsági tanács létrehozását is, amelyben gyakorló szakemberek követnék figyelemmel a stratégia alakulását, és elindítanának egy ifjúsági portált is.

Mindezeket 2008 novemberéig szeretnék elkészíteni, akkor határozzák meg a program költségvetését is – tette hozzá Germánné Vastag Györgyi, jelezve: addig is várják a mintegy 1.200 fővárosi ifjúsági szervezet visszajelzését, annak tükrében alakítják ki a stratégia végleges szövegét.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.