2024. május 8. - Mihály

Obama-karikatúrán hörög Amerika

Felzúdulást váltott ki az Egyesült Államokban a The New Yorker című magazin hétfői számának címlapján közölt karikatúra. A rajz Barack Obamát, a várható demokrata párti elnökjelöltet hagyományos muszlim ruhában, feleségét pedig terroristaként ábrázolja, a
2008. július 15. kedd 06:50 - Hírextra
A szatirikus rajzon a politikus szandált és turbánt visel, Michelle Obama vállára vetve gépfegyver lóg. A háttérben egy amerikai zászló ég a kandallóban, a falra akasztott kép pedig Oszama bin Ladent ábrázolja.

David Remnick, a magazin szerkesztője szerint a Félelem politikája című karikatúrával éppen a konzervatív tábor Obama ellen irányuló, a választók megfélemlítésére játszó sorozatos támadásait akarták kigúnyolni. "A szatíra a munkánk egyik eszköze, amellyel tükröt tartunk az abszurd jelenségek elé. Az égő zászló, a radikális iszlamizmust idéző öltözék, a falon lógó portré mind az Obamát ért jobboldali támadásokra utal" - hangsúlyozta a szerkesztő.

A szenátor kampánystábja azonban elítélte a gúnyrajzot. "Lehet, hogy a The New Yorker úgy véli, a rajz a jobboldali kritikákat gúnyolja ki, ám a legtöb olvasó "ízléstelennek és sértőnek" fogja tartani, és ezt mi is így érezzük" - közölte Bill Burton, Obama kampányszóvivője.

John McCain, a várható republikánus elnökjelölt kampánystábja szintén elítélően nyilatkozott a magazin merész címlapjáról, és teljes mértékben egyetértett azzal, hogy a rajz ízléstelen és sértő.

Az afro-amerikai szenátorról az utóbbi hónapokban elterjedt alaptalan és megtévesztő híresztelések a mai napig tartják magukat, és sok amerikai még mindig úgy tudja, hogy Obama muszlim hívő, aki a Biblia helyett a Koránra esküdött fel a szenátusban, sőt gyerekkorában radikális iszlamista iskolába járt Indonéziában.

A Fox News konzervatív hírtelevízió legutóbb "terrorista pacsizásnak" bélyegezte meg azt, hogy Michelle Obama egy kampánygyűlésen a demokrata párti elnökjelöltség megszerzése feletti örömében mosolyogva összeütötte öklét férjéével.
Forrás: hirado.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását