2024. április 20. - Tivadar

MSZP: zavar van a Fidesz fejében

Zavar van a Fidesznél a magántőke egészségügybe történő bevonásával kapcsolatban - mondta Török Zsolt (MSZP) hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
2008. július 14. hétfő 11:53 - Hírextra
A szocialista politikus emlékeztetett arra, hogy a múlt héten kizártak a Fideszből két hevesi politikust, Heves város polgármesterét és az egri Fidesz-elnököt, mert részt vettek az egészségügyi privatizációban.

Eközben - folytatta Török Zsolt - Mikola István, az Orbán-kormány volt egészségügyi minisztere arról beszélt, hogy az egri Markhot Ferenc Kórház működtetését pályázaton elnyert HospInvest Zrt. nem ördögtől való és nem akkora baj a magántőke bevonása az egészségügybe.

Török Zsolt kitért arra, hogy 2001-ben Mikola István és Orbán Viktor még arról beszélt, mennyire jó a kórházprivatizációs törvényjavaslat és a Fidesz elnöke miniszterelnökként kijelentette, elégedett Mikola István munkájával és nem gondol esetleges leváltására.

A szocialista képviselő megjegyezte: a Fidesz később mégis elutasította a működő tőke bevonását az egészségügybe.

Az MSZP úgy látja, a Fideszen belül nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal, mert "amíg Mikola István a közelmúltban Kiskunhalason úgy fogalmazott, hogy a Hospinvest Zrt. nem csak a profit maximalizálására törekszik, addig frakciótársa, Szabó Erika helyi képviselő szerint a cég nem tudja megfelelően működtetni a városi kórházat".

Török Zsolt arról is beszélt, hogy Orbán Viktor bizalmasa és volt üzlettársa, Kékessy Dezső volt párizsi nagykövet a Diagnosztikum Zrt.-n keresztül komoly befolyásra tett szert a különböző egészségügyi intézmények laborjaiban.

A lezajlott folyamatok kapcsán a szocialista képviselő példaként említette, hogy az egri Fidesz-elnök cége egy legális eljárás során bérbe vette a hevesi rendelőintézetet, majd ennek legértékesebb részét, a labort bérbe adták a Pro Labor Kft.-nek. Török Zsolt hozzáfűzte: az említett kft. egyik tulajdonosa a GP MED, amelynek egyik tulajdonosa a Diagnosztikum Zrt.

A kormánypárti politikus újságírói kérdésre azt mondta, úgy gondolja, Mikola István környezetében a szakértőknek tulajdonosi részesedése van a Diagnosztikum Zrt.-ben és a volt fideszes egészségügyi miniszter két-három áttéttel köthető Kékessy Dezsőhöz, aki szintén köthető Orbán Viktorhoz.

Török Zsolt szerint ebből következik, hogy amikor a Fideszben az üzleti érdek azt kívánja, akkor szabad utat adnak a magántőke bevonásának, amikor pedig a politikai érdek az ellenkezőt követeli meg, akkor elutasítják azt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását