Külföld

Moszkvába megy a „Koporsóbár”

Moszkva környékére költözik a Kárpátaljai "Koporsóbár". A szórakozóhelyet egy ukrán üzletember, bizonyos Styepan Pirinyak, a helyi Örökkévalóság nevű temetkezési vállalat tulajdonosa működtette június közepe óta Truszkavci üdülőhelyen - olvasható a Lenta

A fenyőfalécekből ácsolt óriáskoporsó hossza 20 méter, szélessége és magassága pedig egyaránt 6-6 méter. A bár belsejében, a falak mentén kis koporsókat állítottak fel, s az étlapon szereplő fogások mindegyike is a kegyeletre emlékeztetett. A vendégek egyebek közt rendelhettek koszorúsalátát, búcsúkaviárt, valamint "Találkozunk a mennyországban" elnevezésű fokhagymás szalonnát.

A bár azonban nem nyerte el a helybéliek tetszését – a hívők szerint ugyanis a szórakozóhely sértette vallási érzületeiket. A tulajdonosnak ily módon nem maradt más választása, mint eladni az óriáskoporsót. A létesítmény iránt lengyel és orosz vállalkozók érdeklődtek, végül egy moszkvai üzletember került ki győztesen az árlicitből. Az üzlet részleteit a felek titokban tartják, ám Styepan Pirinyak igen elégedett, mondván, hogy a szokásosnál egy nagyságrenddel magasabb árat fizetett a vevő.

A koporsót szétszerelik, s hamarosan Moszkva környékén állítják fel.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.