Bűnügy

Ártatlanságról szólt a védőbeszéd

A Kulcsár Attila által elkövetett sokmilliárdos sikkasztás bűnsegédi alakzatával megvádolt Rejtő E. Tibornak, a K and H Bank volt vezérigazgatójának ártatlanságát hangoztatta védőbeszédében ügyvédje a Fővárosi Bíróságon kedden.

A védő szerint az ügyészség nem bizonyította Rejtő bűnösségét. A bankvezérnél nyilvánvalóan hiányzott a bűncselekményhez szükséges motiváció, hiszen kiemelkedően magas fizetése, prémiuma és jutalmai voltak, a sikkasztásban való közreműködéssel pedig ésszerűtlenül nagy kockázatot vállalt volna.

Az ügyvéd több órás védőbeszédében pontról-pontra támadta a vád állításait, így például azt is, hogy Rejtő kivonta Kulcsár Attilát a bankvezetés irányítása alól.

A 2003 nyarán kirobbant brókerbotrány ügyében három éve emelt vádat az ügyészség sokmilliárdos sikkasztás, pénzmosás és más bűncselekmények miatt.

A vád szerint Kulcsár Attila a K and H Equitis brókercégnél 1998 és 2003 között jogosulatlanul használta az ügyfelek pénzét.

A két éve kezdődött elsőfokú büntetőperben 24-en ülnek a vádlottak padján, javarészük tagad, – így Rejtő E. Tibor is – Kulcsár viszont kezdettől beismerő, feltáró jellegű, magára és vádlott-társaira is terhelő vallomásokat tett.

Az ügyész a hétfői tárgyaláson vádbeszédében 11 személyre kért letöltendő szabadságvesztést, köztük van Rejtő E. Tibor is.

A hétfői vádbeszéd szerint a bűncselekmény-sorozathoz bankon belüli segítségségre volt szüksége Kulcsárnak, amit Rejtő E. Tibor biztosított.

Az ügyész tanúvallomásokat idézet, amely szerint a K and H-nál Kulcsárt "Rejtő jobbkezeként", illetve "Rejtő kutyájaként" emlegették.

Rejtő és Kulcsár kapcsolata az ügyész szerint "szorosabb volt annál, amit ők elismertek". A bankvezér látványos támogatásának köszönhetően Kulcsár törvénysértő tevékenységét a banknál senki nem merte megkérdőjelezhetni.

Vádbeszédében az ügyész idézett egy tanút, aki arról beszélt, hogy miután Rejtő sokáig élt külföldön, nem voltak magyarországi politikai, vállalatai kapcsolatai, ezt pótolhatta Kulcsár.

A Kulcsár-ügyben várhatóan egész héten tartanak a védőbeszédek, elsőfokú ítélet kihirdetésére augusztus 22-én, a vádlottak utolsó szó jogán előadott védekezését követően kerülhet sor.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.