2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Kilenc pályázat a szoborra

Joseph Haydn és a zseniális zeneszerző tehetségének kibontakozását lehetővé tevő Esterházy Miklós herceg személyiségét megörökítő köztéri szobor terveire kilenc pályamunka érkezett be - közölte a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága (MNG) igazgatója csütörtökön
2008. július 4. péntek 06:40 - Hírextra
Varga Kálmán elmondta: a 2009. évi Haydn-évforduló adta az apropót a pályázatra, amelyet az MNG a Képző- és Iparművészeti Lektorátussal és Fertőd várossal együttműködve írt ki tekintettel arra, hogy a fertődi Muzsikaház nyugati oldalán lévő emléktáblán kívül sem a zeneszerzőnek, sem Miklós hercegnek nincs köztéri szobra a településen.

A fertődi Esterházy-kastély és környezete lenne a szoborpár helyszíne. A művészeti program szerint Miklós herceg bronzba öntött alakja a hátsó parkra néző erkélyen áll majd, ahonnan a hagyomány szerint a településnek az Eszterháza nevet adta a kastély felépülte után. A zeneszerző méltóságot sugárzó, életnagyságú figurája pedig egykori otthona a Muusikaház felől tart a parkban a kastély felé.
Ez a klasszikustól eltérő művészi megoldás mindkettejüket emberközelbe hozz a barokk kastély látogatóihoz - vélekedett az igazgató.

Varga Kálmán tájékoztatása szerint a szakmai zsűri július közepén értékeli a pályázatokat és tesz javaslatot a megrendelő MNG-nek. Azt követően a látványterveket, a maketteket a kastélyban időközi kiállításon mutatják be a fertődieknek és a kastélyt felkereső turistáknak.

Az MNG szeretné, hogy a fertődiek szavazzanak a nekik legjobban tetsző tervről, a végső döntést a helyiek véleményének figyelembe vételével szándékozzuk meghozni - mondta az igazgató. Döntés augusztusban várható.

Ami a bronz szoborpár megvalósítását illeti: az igazgató bízik benne, hogy a zeneszerző halála 200. évfordulója alkalmából rendezendő Haydn-év központi költségvetéséből jut fedezet erre a művészeti programra, ugyanakkor el tudja képzelni szponzorok bevonását is a finanszírozásba.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását