2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Sírrongálás

Sírrongálók garázdálkodtak a karcagi református temetőben; az ismeretlen tettesek 18 sírról rángatták le vagy rugdosták le a betonból, illetve márványból készült vázákat, amelyek közül több összetört - közölte rendőrség szerdán az MTI-vel.
2008. július 2. szerda 14:53 - Hírextra
A város déli temetőjében történt rongálást egy helyi lakos jelentette - mondta el a keddi esetről Karcag rendőrkapitánya, hozzátéve: a kár pontos felmérése folyamatban van. Csík Róbert rendőr alezredes szerint az elkövetők feltehetően erejüket fitogtató fiatalok voltak, akik könnyen be tudtak jutni a kerítés nélküli, védetlen sírkertbe.

A rendőri vezető megjegyezte, két héttel korábban Kunhegyesen is történt sírgyalázás, az ottani temetőben egy sírra gyalázkodó feliratot festettek, hármat festékkel öntöttek le.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében gyakorta rongálják meg sírokat heccből vagy a rajtuk lévő színesfém díszítések eltulajdonítása miatt, és az esetek többségében az elkövetők büntetlenül megússzák vandál cselekedetüket.

Legutóbb 2007 márciusában Törökszentmiklóson volt egy nagy felháborodást kiváltó bűncselekmény, a református temetőben összesen 52 sírt gyaláztak meg oly módon, hogy a fejrészt ledöntötték, a rajtuk lévő díszeket, kelyheket és vázákat letörték. A kár meghaladta a félmillió forintot. A rendőrségnek akkor sikerült elfognia azt a három tizenéves fiút, aki a rongálást elkövette.

Törökszentmiklóson az új sírokra már csak elvétve tesznek színesfémből díszítéseket, mert a sírkőkészítők eleve lebeszélik erről a hozzátartozókat, hogy ily módon is megpróbálják csökkenteni a károkozás veszélyét.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását