2024. április 19. - Emma

A világ leghosszabb hídja

Átadták a forgalomnak a világ leghosszabb fesztávolságú kábelhídját a kelet-kínai Csiangszu (Jiangsu) tartományban.
2008. július 1. kedd 12:43 - Hírextra
A kínai mérnökök büszkeségének számító Szutung (Sutong) híd a Jangce folyó két partján lévő Szucsou (Suzhou) és Nantung (Nantong) város között biztosít összeköttetést.
A 32,4 kilométer hosszú híd építéséhez kizárólag kínai szakemberek közreműködésével öt évvel ezelőtt fogtak hozzá. A hétfői hivatalos átadást követően a Sanghaj és Nantung közötti távolság a korábbi három óráról egy órára csökkent.

A kínai autópályarendszerbe illeszkedő kétszer háromsávos átkelő 8146 méteres szakaszon szeli át Kína leghosszabb vízi útját, amely a térség gazdasági fellendítése mellett a folyón közlekedő hajók navigálását is megkönnyíti.A Kína történelmében eddigi legbonyolultabb mérnöki kihívásának számító közúti híd összesen 7,89 milliárd jüanba (172 milliárd forintba) került, s egyben négy világrekordot is megdöntött.

A Szutung híd leghosszabb tartókábele 1088 méter, amely a legmagasabb, 300 méter magas pilon tetejéről feszül. A tartópillérek alapjai a világon a legmélyebbek és a fesztávja is a legszélesebb.
Kábelhidaknál az eddigi csúcstartó a Japánban található Tatara Ohasi volt, amelynek leghosszabb tartókábele 890 méter.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását