Az SZDSZ, amely a magyar politikai spektrumon egyedüliként határozza meg magát modern liberális értékeket képviselő pártnak, egy ideje előszeretettel és meglehetős sértődöttséggel hangoztatja, hogy volt játszótársa, az MSZP szinte az összes szabadelvű témát elhappolja előle. Mi több, szabályosan kiszorítja a liberálisokat saját ideológiai fészkükből. A kereszténydemokraták, akik a „Nagy Testvér” segedelme nélkül ma Rejtő Jenő legendás légiójánál is láthatatlanabbak lennének, eleve meg sem próbálkoznak az igazán hangsúlyos kérdések megválaszolásával. Így történhet, hogy az ország boldogulása szempontjából kulcsfontosságú ügyek többségben piros és narancsszínben pompáznak, a kis pártok meg „kénytelenek” az olyan témákat felkarolni, amelyek a társadalom többségét vagy hidegen hagyják - lásd a KDNP vasárnapi vásártilalmát - vagy ellenérzéseket táplálnak velük szemben. Legyen az egyébként akármilyen fontos és nem lebecsülendő ügy, mint például az SZDSZ által pártfogásba vett melegjogok, vagy a tán még nagyobb felindulásokkal kísért drogliberalizáció. Lehet, hogy abba kéne hagyni végre a nyafogást vagy épp beletörődést, és aktívabban részt venni a közbeszéd tematizációjában. Mert minden egyes kirakatügyben való megszólalással mélyebbre vésik az emberek fejébe, hogy a kis pártok egy-egy jelképes kérdésben ugyan előállhatnak a megfelelő megoldással, stratégiailag lényeges (például gazdaságpolitikai) nehézségek áthidalására viszont alkalmatlanok.
Talán nem volt még olyan rég, hogy emlékezzünk rá: az MDF-nek a 2006-os választások alkalmával nem sok jót jósoltak a különböző elemző cégek, mindenki azt gondolta, hogy az önálló útra visszatért konzervatív tömörülés egymagában túl gyenge lesz ahhoz, hogy átugorja a parlament küszöbét. Erre mi történt? A fórum nem éppen izgalommentesen, de sikerrel vette az akadályt. Köszönhetően elsősorban annak, hogy bátran szembe mert menni az Orbán Viktor által szorgosan barkácsolt, és igen szép eredménnyel egységesített, narancsszínű zászlóshajóval. A nép pedig értékelte a saját gondolatokat, a következetes és világos programot, a bátor „támadójátékot”.(Ne feledjük, balról is érkeztek hozzájuk szavazatok szép számmal.) Nagyjából ez lehet a követendő út, valami ilyesmire lenne szüksége a többieknek is. Az SZDSZ helyzete ebből a szempontból egyszerűbbnek tűnik, hiszen a koalíciós szakítás lehetőséget ad az önálló megújulásra, a KDNP-nek meg első körben legalább azt el kellene érnie, hogy látszólag szuverén párt képében tűnjön fel. Már persze ha 2010 után kezdeni akar magával valamit.
A liberálisok az MSZP-SZDSZ paktum felbontásával helyzetbe kerültek ugyan, azonban hamar felmorzsolódhatnak a szocialista, illetve néppárti széllel hajtott malomban, ha nem lesznek képesek egységes álláspontot képviselni akár már a legközelebbi jövőben. Mind az SZDSZ, a KDNP vagy az MDF, mind pedig a többi parlamenten kívül rekedt törpepárt alapvető érdeke , hogy rövid távú célokért ne hódoljon be a nagyoknak. A független kisgazdapárt atomjaira hullásánál itt jobb példát keresve sem lehetne találni. Kell-e hangsúlyozni, hogy az egykori nagy FKGP jobban járt volna, ha anno nem paktál le a Fidesszel, hanem független programmal, harmonikusan működő szervezettel száll versenybe a vidéken élő, továbbra is óriási szavazóbázist alkotó, mezőgazdaságból élő rétegekért?
Kettő a tábor, egy a zárszó


