2024. március 29. - Auguszta

A Tatra újra autókat fog gyártani

A régi automobilok szerelmesei és gyűjtői örülhetnek, mert Európa egyik legrégibb autógyára, a csehországi Tatra bejelentette, hogy 2010-ben, több mint egy évtizedes szünet után visszatér a személygépkocsik gyártásához.
2008. június 24. kedd 09:50 - Hírextra
"Nem valamiféle új személyautókról, hanem az időközben legendává nőtt régi kocsik korszerűsített másolatainak korlátozott számú gyártásáról van szó. Úgy látjuk, hogy ez iránt van érdeklődés és ez jó üzlet lehet" - mondta a sajtóbeszélgetésen Prágában Ronald Adams, a Tatra jelenlegi vezérigazgatója az MTI tudósítójának.

A néhány éve cseh-amerikai tulajdonban lévő cég vezetésének elképzelése szerint először két vagy három modell kerül gyártásba, s a jövőbeni programról az irántuk való érdeklődés alapján születik döntés. "Közvélemény-kutatásba kezdtünk, s augusztus végéig az egykori Tatra kocsik tíz típusa közül választhatnak az érdeklődők. Várhatóan az első három legtöbb szavazatot kapott modell kerül majd gyártásba" - jegyezte meg Adams.

A szavazólapok a cég internetes honlapján, illetve a Tatra cég koprivnicei múzeumában találhatóak. A prágai szaksajtó szerint a pályázat fő esélyese a negyvenes években gyártott Tatraplán, a hatvanas évek T603-as modellje, és az ötvenes évekbeli T87, amelyen a híres cseh utazók, Zikmund és Hanzelka körülautózták a földtekét.

A felmérés eredménye alapján a Tatra a jövő évben szakmai tanulmányt készíttet a modell legyárthatóságáról, illetve az autó gyártási költségeiről, s ennek alapján a lehetséges eladási árról. A vezérigazgató szerint nem érdemes spekulálni, de elmondható: az alváz nagyjából 20 ezer dollárba kerül, s többé-kevésbé ennyi lenne a karosszéria ára is.

"Nem célunk a sorozatgyártás. Klasszikus retrókocsikat tervezünk, a Tatra-kocsik hagyományos külsőjével, de korszerűsített alvázzal és minden olyannal, ami a korszerű autó elengedhetetlen kelléke" - magyarázta Adams. Megjegyezte: bár a múltban nem minden autógyárnak jött be a nosztalgiakocsik gyártása, a Tatra bízik a sikerben.

"A Tatra autó ismert márka a világban, és hírneve sok országban nagyobb, mint Csehországban. Ennek ellenére ebben az esetben nem a nyereség a fő célunk, elsősorban a márkát kívánjuk népszerűsíteni" - fejtette ki az igazgató. A Tatra jelenleg kizárólag tehergépkocsikat gyárt, amelyeket a világ több országába exportál. "Azzal számolunk, hogy a régi Tatra személygépkocsik elősegíthetnék a mai teherkocsik iránti érdeklődés növekedését" - ismerte be Adams.

A Tatra Koprivnice autógyár 1850-ben alakult és 1898 óta gyárt személygépkocsikat. A Tatra gépkocsikat az elmúlt évtizedekben a csehszlovák, illetve a cseh politikai vezetés és diplomácia használta. A rendszerváltozás után a korábbi luxuskocsik gyártása megszűnt. A Tatra jelenleg cseh-amerikai befektetői csoport kezében van. Több mint 2000 embernek ad munkát és tavaly mintegy 2500 teherkocsit értékesített.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását