2024. március 29. - Auguszta

Razziákra számíthatnak a renitens orvosok

Július 1-jétől tételes helyszíni ellenőrzésekre kell számítaniuk azoknak az orvosoknak, akik a gyógyszerfelírásaik során három hónapon keresztül több mint 50%-kal eltérnek az országos átlagtól.
2008. június 23. hétfő 19:34 - Hírextra
Az egészségügyi szaktárca közleménye szerint a gyógyszerrendelésekről szóló, múlt hónapban módosított kormányrendelettel a szaktárca azt a célt kívánja érvényre juttatni, hogy az orvosok a betegek számára legkisebb anyagi terhet jelentő, hatásos gyógyszert rendeljék. Változatlanul lehetősége van az orvosnak, hogy ettől szakmai indokok alapján eltérjen, de ezt az eltérést a rendelet értelmében rögzíteni kell a betegdokumentációban. A beteg ugyancsak kérheti a megszokott gyógyszerének rendelését az olcsóbb készítmény helyett, ehhez azonban aláírásával igazolt módon kell vállalnia a magasabb térítési díj megfizetését.

A módosítás olyan monitoring-rendszert is meghatározott, amely figyelemmel kíséri az orvosi gyógyszerfelírási gyakorlat értékelését és összehasonlítását. Az orvosok már 2007. júniusától folyamatos tájékoztatást arról, hogy mely esetekben és milyen mértékben mutatható ki a gyógyszerfelírási szokásaikban eltérés az országos átlagtól, s júliustól kezdve tételes ellenőrzésekre is kell számítaniuk azoknak az orvosoknak, akik e téren túl sokszor térnek el az országos átlagtól.
Forrás: Havariapress
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását