Belföld

Magyar gárda a családi viszály közepén

Két szomszédos család viszálya miatt még a Magyar Gárda tagjai is megjelentek a Pest megyei Galgagyörkön vasárnap; a rendőrség nagy erőkkel vonult ki a településre, ám beavatkozásra nem volt szükség - tudta meg az MTI helyszínen lévő tudósítója vasárnap k

A helyiek tájékoztatása szerint az ügy hátterében a két szomszédos család tagjainak szerelmi kalandja áll. A féltékeny férj összeszólalkozott a szomszéd családfővel, aminek nyomán – jelenleg nem tudni, kik és miként – szombatról vasárnapra virradóra felgyújtották a három gyerekes roma család házát, de megrongálták a másik érintett, nem roma család házának kerítését is.

A feszült helyzetben az egyik kárvallott – aki korábban felvételét kérte a Magyar Gárdába – elhatározta, hogy elköltözik a faluból, s a pakoláshoz segítségül a Magyar Gárda tagjait hívta. Vasárnap délután meg is jelent körülbelül harminc önkéntes gárdista, akik közül az időközben nagy erőkkel felvonuló rendőrök néhányat a házhoz engedtek, hogy segítsenek. Vasárnap, késő este a bútorszállító autó – rendőri kísérettel – elhagyta a falut, és eltűntek a közelben ácsorgó gárdisták is.

Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel azt közölte: a rendőrség nyomoz a ház felgyújtása, illetve a kerítés megrongálása ügyében.
A faluban nagyarányú rendőri erők maradtak éjszakára az esetleges atrocitások megelőzése érdekében.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.