Bűnügy

Késelés Fényeslitkén

Tizennégy éves fiú a fényeslitkei késelés áldozata, tizenhat éves társát súlyos sérüléssel szállították kórházba; negyvenéves támadójukat a rendőrség elfogta és őrizetbe vette - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője h

A gyanúsított még vasárnap este, a fényeslitkei kocsma előtt késelte meg a két fiatalt – mondta Fülöp Gergely.

A főhadnagy hozzátette: a tanúk elmondása szerint a fiatalok egy rekesz sört vettek az italboltban, ahol valamin összeszólalkoztak a felnőtt férfivel, aki utánuk ment, majd rúgós késével mindkettőt megszurkálta.

A bűncselekmény elkövetése után a késelő elmenekült a helyszínről. A helyi körzeti megbízott később a temetőben talált rá és állította elő.

A férfi vallomásában azt állítja, hogy semmire nem emlékszik, mert nemcsak erősen ittas volt, hanem nyugtatókat is beszedett.

A rendőrség a gyanúsítottól lefoglalta az elkövetés eszközét, egy 11 centiméter hosszú rúgós kést, s folytatja az eljárást az ügyben – jegyezte meg a szóvivő.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.