2024. május 13. - Szervác, Imola

Kajak-kenu: hatból négy a magyar mérleg

A délelőtt vízre szállt hat magyar egység közül négy vette sikerrel a középfutamot a szegedi kajak-kenu Mol Világkupán, amely a hazai válogatott számára egyben olimpiai válogató is. A verseny az első forduló az olimpiai válogatók sorában, a második körre
2008. június 6. péntek 13:04 - Hírextra
Az egész délelőtt szakadó esőben 1000 méteren hárman kényszerültek "pótvizsgára": K-1-ben Benkő Zoltán harmadik helyével továbblépett, Dobos Andrásnak viszont nem sikerült az első három között zárnia, ötödik lett, így ő a B-döntőbe került, míg a C-1-ben próbálkozó Mike Róbert másodikként ért a célba, s ez is finálét ért.

A legrövidebb távon K-1-ben Dombi Rudolf harmadik, K-2-ben a Molnár Péter, Kadler Viktor duó első, a Varga Norbert, Babella Balázs kettős pedig hatodik lett, így csak az előbbi két egység került be a döntőbe.

A leghosszabb távon versenyző többi magyar egység már csütörtökön, az előfutamból kvalifikálta magát a végjátékra, míg az ötkarikás programban nem szereplő 200-on a legtöbb számban nem is rendeztek előcsatározásokat, mert kevesen neveztek.

A Vkilágkupa az első forduló az olimpiai válogatók sorában, a második körre június végén, az ob keretében kerül sor. A mostani versenyről csak a világbajnoki címvédők (Kovács Katalin, K-1 500 m; Vajda Attila, C-1 1000 m és a Kozmann György, Kolonics György duó, C-2 500 m) harcolhatják ki a pekingi csapattagságot, amennyiben az első két hely valamelyikén végeznek úgy, hogy a másik magyar egység nem előzi meg őket.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását