2024. március 29. - Auguszta

Javaslatcsomag készül nyár végére

Részletes közoktatási javaslatcsomag készül a terület legfontosabb kérdéseinek kezelésére a nyár végére - ebben állapodtak meg a fővárosban szombaton zárult közoktatási konferencia résztvevői. A szakemberek valódi helyzetértékelést sürgettek a kétnapos ta
2008. május 31. szombat 16:31 - Hírextra
Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a javaslatcsomagot augusztus második felében adják át az oktatási tárca vezetőjének. A közoktatási csomag kidolgozásában a PDSZ mellett az Élőlánc Magyarországért Mozgalom, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, a Magyar Nevelők és Tanárok Egyesülete, oktatási szakértők, oktatáskutatók vesznek részt.

Az elnök elmondta, a konferencia résztvevői úgy látták, a közösségi lét egyik legfontosabb eleme és színtere a közoktatás, és ebből fakadóan a kormánynak az a feladata, hogy erősítse a közoktatási intézmények helyzetét és szerepét. Megjegyezte: bár a kabinet azt az üzenetet fogalmazza meg, hogy nőnek az oktatásra fordított kiadások, ebből a terület szereplői, a mindennapi működés során nem sokat éreznek.

A szakszervezeti vezető kiemelt területként említette a pedagógusképzést és továbbképzést, amelyeket elitképzéssé kellene tenni.

Fontosnak nevezte, hogy tíz-tizenöt éves állami program szülessen a közoktatás fejlesztése érdekében, és ne négyéves ciklusokban gondolkodjanak a terület szereplői. Ne az történjen, hogy négyévenként "reform-hullámvasúton" ücsörög a közoktatás - fogalmazott Kerpen Gábor.
Közölte: szükségesnek tartanak egy, a közoktatást támogató kampányt is, amelyet az uniós csatlakozás előtt indított figyelemfelhívó akcióhoz hasonlított. Kerpen Gábor azt mondta, hogy a pedagógusok erkölcsi presztízsének emelése, a szülők iskolával kapcsolatos érdeklődésének erősítése is sokkal könnyebb volna egy ilyen akcióval.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását