2024. április 19. - Emma

Dobogókőre megy az MSZP

Dobogókőn tartja kétnapos tanácskozását június 10-én és 11-én az MSZP elnöksége, a parlamenti frakcióvezetés, a kormánytagok, és az államtitkárok. Erről a miniszterelnök a kormány szerdai ülésén tájékoztatta a kabinet tagjait - közölte Daróczi Dávid korm
2008. május 28. szerda 16:32 - Hírextra
A tanácskozást egy héttel ezelőtt Gyurcsány Ferenc kezdeményezte annak érdekében, hogy érdemi konzultációt folytassanak a következő két év politikai programjáról.

A kormányszóvivő korábbi tájékoztatása szerint a tanácskozáson a miniszterelnök arra keresi a választ, hogy melyek azok a szakmailag szükséges és politikailag lehetséges lépések, amelyekkel élénkíteni lehet a gazdaságot és új munkahelyeket lehet teremteni, illetve amelyek ösztönzik a munkába állást. Mint mondta, a miniszterelnök úgy fogalmazott: a kormánynak úgy kell dinamizálnia a gazdaságot, hogy közben ne kelljen feladni a társadalmi igazságosság szociáldemokrata programját.

Daróczi Dávid közölte: a tanácskozást követő hét keddjén, június 17-én ülésezik az MSZP képviselőcsoportja. A miniszterelnök azt kérte a kormánytagoktól, vegyenek részt a frakcióülésen, hogy a képviselőkkel is megvitathassák a Dobogókőn elhatározott politikát.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását